DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Több mint három hónapig folyt a Ház előtt a munka törvénykönyve módosításával kapcsolatos javaslat általános és részletes vitája. Ennek során ellenzéki képviselők részéről számos bírálat hangzott el, melyekre most válaszolni szeretnék.
Először: szinte minden ellenzéki képviselőtársam részéről felvetődött, mint az egyik legnegatívabb elem, az előzetes érdekegyeztetés elmaradása. Ezzel kapcsolatban számos alkalommal, számos helyen elmondtuk, az érdekegyeztetés nem a kormány hibája miatt maradt el, már amennyiben elmaradt. Szeretném ezt e helyen is kiemelni, hogy a kormány a maga részéről mindvégig kész volt a szakszervezetekkel való párbeszédre, és nem a kormány, hanem a szakszervezetek képviselői vonultak ki az Érdekegyeztető Tanács decemberi üléséről.
A kormány tárgyalási készségét és hajlandóságát bizonyítja az is, hogy jobb meggyőződése ellenére - hisz meg vagyunk győződve arról, hogy a javaslatok jók és támogatásra érdemesek -, tehát jobb meggyőződésünk ellenére a javaslat beterjesztését követően felajánlottuk, hogy a parlamenti vita megkezdéséig folyjanak további tárgyalások a szociális partnerek között. Jóllehet erre a kezdeményezésre választ sem kapott a szakszervezetek részéről, a kormány mégis kérte a törvényjavaslat részletes vitájának elhalasztását annak érdekében, hogy a szakszervezetekkel, illetve a munkáltatók képviselőivel eredményes tárgyalásokat folytathassunk. Sajnálattal kell elmondanom, hogy a kormány a tárgyalásokat lezáró megállapodást a maga részéről az előre megszabott határidőn belül aláírta, míg a szakszervezetek erre nem voltak hajlandók. Mindezek alapján úgy ítéljük meg, a kormányt nem terheli semmiféle felelősség azért, hogy a javaslattal kapcsolatban nem folytak eredményes tárgyalások.
Másodszor: ugyancsak minden ellenzéki felszólaló elmondta, hogy a javaslat egyoldalú, kizárólag a munkáltatók számára kedvez. A javaslat ezek szerint egyértelműen munkavállaló-ellenes lenne. Ezzel összefüggésben azt szeretném elmondani, hogy a törvénynek olyan módosítását, amely megakadályozza azt, hogy valamely munkavállaló egy szabállyal visszaéljen, még nem lehet feltétlenül munkavállaló-ellenesnek minősíteni. A pozícióromlás és a jogfosztás között ez esetben lényeges különbség van, a kiskapu bezárása kétségkívül ront a munkavállaló érdekérvényesítő pozícióján, ám jogfosztásként nem fogható fel.
Az említett általános ellenzéki vélekedéssel szemben engedjék meg, hogy a javaslatból néhány olyan elemet emeljek ki, amely megítélésünk szerint kifejezetten a munkavállalók helyzetét javítja. A hatályos szabályozáshoz képest a javaslat kifejezetten megtiltja, hogy a munkáltató rendes felmondását a munkavállalóval a felmondási tilalomra okot adó körülmény fennállása alatt - lehet szó betegségről, terhességről, kisgyermek vagy közeli hozzátartozó ápolásáról - a felmondást közölje. A 15, illetve 30 napot meghaladó felmondási tilalom esetén a felmondási idő az ilyen dolgozók esetében újabb 15, illetve 30 nappal meghosszabbodik. Jelenleg a további munkaviszonyban - korábbi elnevezéssel másod- vagy mellékfoglalkozásban - alkalmazott munkavállalók számára a javaslat a főállású munkavállalók helyzetével azonos jogállást teremt. Így a hatályos szabályozástól eltérően őket is megilleti a felmondási védelem, részükre is jár végkielégítés. A javaslat elfogadása esetén a jogellenes munkáltatói munkaviszony megszüntetése esetén a munkáltató a jogsértés súlyához és a jogsérelmet szenvedő dolgozó helyzetéhez igazodó büntetést köteles fizetni, míg a jelenlegi szabályozás kizárólag csak a nagy jövedelmű munkavállalók számára volt kedvező.
Eredménynek tekintjük azt is, hogy a javaslat kifejezetten előírja a munkáltatók számára a munkaidővel kapcsolatos adatok nyilvántartását. Ez megteremti annak lehetőségét, hogy a munkaügyi felügyelőség az eddiginél hatékonyabban ellenőrizze a munkatörvénykönyv munkaidőre vonatkozó szabályainak betartását.
Az általános megjegyzéseket követően néhány nagyobb jelentőségű és vitatott kérdésről külön is szólnék.
Számos kritika érte a javaslat azon rendelkezését, mely megengedné, hogy olyan munkahelyeken, ahol a munkavállalók számára a szakszervezeti védelem nem biztosított, az üzemi tanács a munkavállalók helyzetét kedvezően befolyásoló, a kollektív szerződéshez hasonló tartalmú üzemi megállapodást köthessen.
(18.40)
Hangsúlyozni szeretném ezzel a rendelkezéssel összefüggésben, hogy megítélésünk szerint a jelenlegi helyzetben, amikor a munkavállalók kollektív szerződéssel való lefedezettsége meglehetősen alacsony - hiszen nagyon kevés munkahelyen működnek szakszervezetek, és a megkötött kollektív szerződések csak egy nagyon szűk körre terjednek ki -, tehát ilyen helyzetben a kormánynak ma Magyarországon kötelessége minden olyan intézkedést megtenni, amely biztosítja a dolgozók számára a munka törvénykönyvéhez képest kedvezőbb kollektív jellegű megállapodások létrejöttét. Ez a rendelkezés a szakszervezetek érdekeit álláspontunk szerint nem sérti, hiszen ennek alkalmazására csak olyan munkáltatónál kerülhet sor, ahol szakszervezet nem működik.
Felhívnám még egy körülményre képviselőtársaim figyelmét, nevezetesen Sümeghy Csaba képviselő úr módosító javaslatot nyújtott be, melynek elfogadását támogatjuk, s eszerint az üzemi megállapodás hatálya azonnal megszűnik, ha olyan kollektív szerződés megkötésére kerül sor, melynek hatálya a munkáltatóra kiterjed. Az említett módosítás az eredetihez képest tehát még egyértelműbb helyzetet teremt, hiszen eszerint az üzemi megállapodás hatályon kívül helyezéséhez már az is elegendő, ha a szakszervezet olyan kollektív megállapodást köt, mely hatályánál vagy kiterjesztésénél fogva a munkáltatóra kötelező.
A szakszervezet részére járó munkaidő-kedvezmény megváltásával kapcsolatban szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy ennek az intézménynek mi az eredeti funkciója. A munkaidő-kedvezményt a munkatörvénykönyv azért biztosítja a szakszervezetek számára, hogy ezek tisztségviselői érdekvédelmi tevékenységük idejére mentesülhessenek munkavégzési kötelezettségük alól, erre az időre kapják meg a munkabérüket is. A törvényalkotónak tehát legkevésbé sem a szakszervezet pénzbeli támogatása a célja. A javaslat azonban ezt sem zárja ki, feltéve, hogy egyetértésben a munkáltató és szakszervezet megállapodhat az igénybe vett kedvezmény megváltásáról.
Több ellenzéki képviselőtársam kifogásolta az öregségi nyugellátásra jogosult munkavállalók munkaviszonyának megszüntetésére vonatkozó szabályozási elképzeléseket. Álláspontjuk szerint az, hogy ilyen dolgozó munkaviszonyának megszüntetését a munkáltatónak nem kell megindokolnia, sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó alkotmányos szabályokat és elveket.
Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban felhívjam a figyelmet arra, a munkajognak fontos funkciója, hogy a munkavállaló javára a szerződéskötési szabadságot korlátozva is védelmet nyújtson. Ez a szociális védelmi funkció különösképpen hangsúlyos a munkaviszony megszüntetésekor. A nagy kérdés azonban az, hogy valamennyi munkavállaló számára megkülönböztetés nélkül biztosítania kell-e a jogalkotónak ezt a védelmet, vagy bizonyos körülményekre tekintettel lehet a jogszabálynak kivételt tenni. Álláspontunk az, hogy a munkaerőpiac mobilitása, különösképpen a fiatal munkavállalók elhelyezkedési lehetőségeinek növelése érdekében, ezt a védelmet a nyugellátásra jogosultságot szerzett munkavállalók tekintetében nem kell a törvénynek garantálnia. Mivel ezek a munkavállalók munkaviszonyuk megszűnése esetén már megfelelő ellátásban részesülhetnek, a munkaviszonyuk fenntartásához kevésbé fontos érdek fűződik, mint az olyan munkavállalók esetében, akik ilyen ellátásra még nem tarthatnak igényt.
A megkülönböztetés indoka tehát ésszerű, és így alkotmányos. Szeretnék arra is rámutatni, hogy az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette, önmagában a megkülönböztetés még nem alkotmányellenes, kivéve ha ennek alkotmányos elfogadható indoka nincsen.
A javaslat ezen túlmenően szeretne változtatni azon a helyzeten is, ami az ilyen munkavállalók munkaviszonyának megszüntetésekor a gyakorlatban tapasztalható. A munkáltató ugyanis megegyezés hiányában olyan indokokra szokott hivatkozni, mint például szakmai alkalmatlanság, minőségi csere - mindez a munkavállaló számára pályafutása végén igen méltatlan megítélést és igen méltatlan helyzetet eredményezhet.
A leltárfelelősséggel kapcsolatos szabályokat ellenzéki képviselők részéről igen sok támadás érte. Érvelésük szerint a javaslat kidolgozatlan, szakmailag hibás, és természetesen, mint mindig, ez is munkavállaló-ellenes. Ezzel szemben a kormánynak meggyőződése az, hogy a leltárfelelősségre vonatkozó szabályok törvényben történő rendezése a munkavállalóknak legalább annyira szolgálja érdekeit, mint a munkáltatókét.
A jelenlegi helyzet az, ami épp szabályozatlansága miatt teszi kiszolgáltatottá a munkavállalót. A javaslat tehát semmiféleképpen nem munkavállaló-ellenes. Különösképpen azért nem, mert pontosan körülírja, meghatározza a leltárfelelősség terjedelmét, meghatározza a munkáltatói kötelezettségeket, és ezek teljesítése elengedhetetlen feltétele a munkavállaló felelősségre vonásának.
Nem állja meg a helyét az sem, hogy előkészítetlen lenne a javasolt szabályozás. Az önök előtt lévő tervezet ugyanis széles körű egyeztetés eredménye, melyben részt vettek mind a gyakorlat, mind a jogtudomány elismert képviselői; mi több, számos olyan elem belekerült, ami az időközben folytatott szakszervezeti egyeztetések kapcsán fogalmazódott meg.
Megítélésem szerint, s ezt külön szeretném hangsúlyozni, a szakszervezeti tisztséget is betöltő képviselőtársaim a vita során a szabályozással kapcsolatos ellenkezésüknek valójában nem az igazi okát említették, tehát nem a valódi okra hivatkoztak. Mert mi a probléma valójában a szakszervezetek számára? A hatályos szabályok szerint leltárfelelősség csak ott érvényesíthető, ahol kollektív szerződés van. Ez a körülmény pedig, és ezt nem lehet tagadni, jelentősen befolyásolja a munkáltató kollektívszerződés-kötési hajlandóságát.
A javaslat elfogadása esetén a szakszervezetek attól tartanak, hogy a munkáltatók nem lesznek hajlandóak kollektív szerződést kötni. Az, hogy ez a félelem mennyire reális, ezt nehéz megítélni. De felhívom a figyelmüket arra, hogy a kormány támogatja azt a Bernáth Ildikó asszony által benyújtott kapcsolódó módosító javaslatot, mely megítélésünk szerint alkalmas arra, hogy a munkáltatók érdekeltségét e téren a kollektívszerződés-kötésben továbbra is fenntartsa.
S még egy körülményt, ami a szabályozást indokolja, nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Számos olyan kereskedelmi, vendéglátó-ipari vállalkozás működik, ahol a leltárfelelősség érvényesítéséhez fontos érdek fűződik, és a vállalkozásoknál méretük miatt szóba sem kerülhet a kollektív szerződés megkötése.
A javaslat szerint a jövőben nem lesz kötelező a munkaügyi perek megindítása előtt a munkáltatóval történő egyeztetés. A kötelező egyeztetés megítélése a gyakorlatban már a munkatörvénykönyv elfogadását követően is igen ellentmondásos volt. Sokan pusztán a bírósághoz való fordulást megelőző kötelező formalitásnak tekintették. Álláspontunk egyértelműen az, hogy a munkáltató és a dolgozó közötti egyeztetést a polgári perrendtartás ez év január 1-jén hatályba lépett módosítása miatt már szükségtelen fenntartani, hisz erre az egyeztetésre a bíró előtt a per megkezdését megelőzően sor kerül.
Az egyeztetés megkettőzése az, amelyet nem lehet ésszerűnek tekinteni. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a javaslat nem akadályozza meg azt, hogy a kollektív szerződés azokon a munkahelyeken, ahol az egyeztetéssel kapcsolatban jó tapasztalatok voltak, a jövőben továbbra is előírja az ilyen pert megelőző egyeztetés megtartását.
Az egészségügyi bizottság módosító javaslatot nyújtott be az egészségügyi ágazat ügyelettel kapcsolatos problémájának rendezése érdekében. A kormány ezt a javaslatot nem támogatja. Elismerjük azt, hogy az ügyelettel, ennek mértékével, elrendelésével, illetve díjazásával összefüggésben jelentkező problémákat meg kell oldani, de álláspontunk szerint a bizottság által beterjesztett módosító javaslat sem tartalmában, sem megfogalmazásában nem alkalmas erre. A megoldást a kormány megítélése szerint az jelentheti, amit a javaslat tartalmaz. Eszerint a közalkalmazotti törvény javasolt módosításában biztosított felhatalmazás alapján a kormány szabályozhatja részletesen mindazt a specialitást, ami az egészségügyi ágazatban az ügyelet régóta húzódó problémájának megoldását jelentheti.
Tisztelt Képviselőtársaim! A fentiek alapján kérem önöket, hogy a munka törvénykönyve és az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot - a kormány által is támogatott módosító javaslatok figyelembevételével - elfogadni szíveskedjenek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés