MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Több megjegyzés hangzott el, amivel kapcsolatosan szeretnék néhány észrevételt tenni. Nagy Sándor talán nem olvasta el elég figyelmesen a beterjesztett irányelveket, és a társadalombiztosítási járulékok csökkentését - mint ahogy említettem is a beszédemben - 39 százalékról 25 százalékra kívánja négy év alatt a kormány csökkenteni. Ez, azt gondolom, jól összeillik a kormányprogrammal (Dr. Nagy Sándor bólogat.), és ezt neki igazán tudnia kellene mint gazdasági ügyekben jártas embernek, ennek a szerepét, fontosságát és a gazdasági szereplők tekintetében eljátszott vagy meglévő fontosságát.
A másik, ami a 7 százalékos növekedést illeti: 2002-ben a felső megállapítás 6,5 százalékot fogalmaz meg, ez nincs olyan nagyon messze a 7-től, bárhogy is nézzük, a tízes számrendszerben. Ugyanakkor, ha mi nem vennénk azt figyelembe, hogy az elmúlt egy évben a külgazdasági folyamatok nem úgy alakultak, ahogy alakultak, akkor meg azzal vádolnának meg bennünket; tehát ha vemhes, akkor azért, ha nem vemhes, akkor azért.
Kuncze Gábor képviselőtársam legalább megtisztelhetné annyival Braun Mártont, hogy a nevét rendesen, úgy ahogy ő használja, úgy mondja. (Kuncze Gábor: Ez kölcsönös! - Dr. Kis Zoltán Kuncze Gáborra mutatva: Ő meg Kunczesz volt!) De azt gondolom, hogy ez a normális vitához hozzátartozik. Itt tényleg vitatkozunk, és ez örömteli ugyanakkor, mert a kollektív bölcsesség esetleg használhat. Hangzanak el tényleg olyan észrevételek, amelyeket meg kell fontolni. Én például a Takács Imre képviselőtársam által elmondottakat igenis megfontolandónak tartom, a kamatadóval kapcsolatos észrevételeit az inflációra gyakorolt hatását illetően igenis mindenképpen megfontolandók, és magam is fontosnak tartom.
Szekeres Imre - vitatkozunk és szembenézünk a tényekkel. Azért nézett szembe a kormány akkor is, amikor azt tapasztalta, hogy az inflációcsökkenés nagyobb ütemű, ezért az áfabevételek - amelyek az inflációval és az árszínvonallal összefüggésben vannak - nem jönnek be olyan mértékben. Ezért lépett és intézkedett a kormány. Egyik oldalról megint csak azt bíráljuk, ha intézkedik, a másik oldalon meg hiányoljuk, hogy miért nem intézkedik. Valahol mértékletességet kellene tartani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés