ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Valóban igaza van a képviselő asszonynak, nehéz helyzetben kezdte meg munkáját a mostani kormánykoalíció, mert a magyar történelem négy legkorruptabb esztendejét tudhatta maga mögött 1994 és '98 között. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Sajnálom, hogy az idő rövidsége miatt a szükséges hosszú listát most nem tudom önöknek felsorolni (Keller László: Ráérünk! - Horn Gábor: Munkaidő van! - Vancsik Zoltán: Titkosítani! - Tóth Károly: Ez sincs meg, igaz?!), de a mai hozzászólások között majd még hallanak ilyet. (Tóth Károly: Titkos! Elveszett!) Ismerik a 150 milliárd elcsorgott Postabank-pénzt, ismerik a Magyar Fejlesztési Bankból elcsorgott 40 milliárd forintot, és az egészségügyi pénztárral kapcsolatosan is mondok önöknek néhány információt hamarosan.

Ami azonban az ügy lényegét illeti, valóban a kormányon belül az elmúlt napokban szakmai, államvezetési hiba történt. (Csige József: Legalább!) Ha a kormányon belül valamely kormánytag egy, a hatáskörébe nem tartozó ügyben, különösen ha várhatóan annak következményei súlyosak, állást kíván foglalni, akkor előtte köteles betartani azt az egyeztetési rendet, amely éppen arra való, hogy az ilyen hibákat megelőzhessük. (Vancsik Zoltán közbeszól.) Amikor ezt a rendszert valaki nem tartja be, az előírt szabályokat nem követi, akkor hiba történik, és ilyenkor le kell vonni a megfelelő tanulságokat. Önök is tudják, hogy ez 24 órán belül megtörtént.

Ön Selmeczi államtitkár asszony személyét hozta szóba. El kell mondanom önnek, hogy Selmeczi államtitkár asszony teljesítette a kötelességét, jól dolgozott (Derültség az MSZP padsoraiban.), és amikor hibát követett el, a lemondását felajánlotta. A munkáját, amelyet tb-alapokat felügyelő államtitkárként végzett, ezúton is szeretném megköszönni. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Önök is tudják, hogy Magyarország polgárainak szükségük van megfelelő egészségügyi ellátásra. Ezért a kormány gondoskodott arról, hogy az egészségügyi alapok, tb-alapok irányítása ne maradjon felügyelet nélkül. A szükséges döntést meghoztuk, az átadás-átvétel zajlik, az alapok működésének irányítását és felügyeletét a Pénzügyminisztérium látja el a jövőben.

Tudom, hogy önöket érzékenyen érinti az egészségügyi pénztár ügye. Szeretném tájékoztatni az elnök urat, a Házat és a teljes magyar közvéleményt, hogy több mint húsz esetben folyik büntetőeljárás hűtlen kezelés, csalás, okirat-hamisítás és hasonló ügyekben, és sajnos az ellenzékben ülő képviselő is van érintve a feljelentések által. (Vancsik Zoltán: Név szerint!) Én tudom, hogy az önök számára ez rendkívül kényes. Tudom, hogy önök számára rendkívül kényes, hogy az Állami Számvevőszék, amely a parlament szerve, megállapította, hogy az ellenőrzés egyáltalán nem működött az előző kormány idején. Jelentésében a személyes felelősségre vonást javasolta, és ezt meg fogjuk tenni, bármennyire is fájdalmas ez önöknek. (Vancsik Zoltán: Nem fáj!)

Most hosszú listával nem kívánok előhozakodni, csak annyit szeretnék mondani, hogy az is előfordulhatott még az elmúlt esztendők során, hogy '96 végén és '97 áprilisa között volt olyan vezetője az egészségügyi pénztárnak, aki - tehát kevesebb mint másfél év alatt - a munkadíján kívül, nyilván mert jól működött a magyar egészségügy, még több mint 7 millió forint jutalmat is felvehetett. Ilyen ügyeknek garmadáját találtuk az egészségügyi pénztár háza táján. Amint a végleges jelentés elkészül, a tisztelt Ház elé fogom tárni annak teljes tartalmát.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu