KOVÁCS KÁLMÁN, a gazdasági bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság több menetben tárgyalta meg a Gazdasági Versenyhivatal beszámolóját.

Engedjék meg, hogy röviden összefoglaljam a gazdasági bizottság megállapításait, hiszen a gazdasági bizottság nevében a 2/a és 2/b pontokhoz a bizottsági álláspontot is nekem kellene összefoglalni, és mintegy ennek következményeként indokoljam, terjesszem elő a 2/c pontban a gazdasági bizottságnak a Versenyhivatallal kapcsolatos tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámolót. Elnök úr, lehetséges-e így összefoglalnom? (Az elnök beleegyezően bólint.) Köszönöm szépen.

Akkor azzal szeretném kezdeni, hogy az 1997. évi beszámolóval kapcsolatban a bizottság első helyen is megállapította, hogy ez volt az első olyan év, egyetértve a Versenyhivatal vizsgálatainak eredményével vagy az abból leszűrhető következtetésekkel, amelyben az üzleti döntések már nagyobb hatást gyakoroltak a piaci viszonyokra, mint az állam döntései. Ez elsősorban nyilvánvalóan a privatizációs folyamatnak, a tulajdonviszonyok átalakulásának és a piaci szabályozás kialakulásának a következménye volt.

Ennek az esztendőnek a fő versenypolitikai témája a természetes monopóliumok kérdése volt. A korábbi Országgyűlés gazdasági bizottsága 1997 nyarán napirendre is tűzte ezt a kérdést, több lépésben; végül 1998 tavaszán hozott állásfoglalást, amelyet a kormány számára is továbbított. Ahogy említettem, az 1997. esztendő nemcsak abból a szempontból volt rendkívüli, hogy egyértelműen érzékelhető volt, hogy az üzleti döntések gyakorolják gyakorlatilag a nagyobb hatást a piaci viszonyokra, mint az állami döntések, hanem azért is, mert ez az esztendő volt az új, megváltoztatott versenytörvény első éve, és ilyen szempontból egy próbaesztendő is volt.

Nos, úgy tűnik, hogy a jogalkalmazási tapasztalat alapján ez a kiterjesztett szabályozás egy jó, ésszerű kiterjesztés volt. Az általánossá tett versenykorlátozó megállapodásokra vonatkozó tilalmak és a jól felépített mentességi rendszer igen jó hatással voltak a gyakorlatra.

(19.50)

Az a bejelentési rendszer, amelyet az elnök úr már említett, működőképesnek bizonyult. Nagyon hatásos volt és gyakorlatilag a korszerű piaci viszonyokhoz illeszkedő gyors végrehajtást tett lehetővé az úgynevezett szüneteltetési intézmény. Tehát amikor megállapításra került valamilyen cég vonatkozásában, hogy a versenyszabályokat megsértette, akkor sok esetben lehetőséget adott a hivatal arra, hogy bizonyos türelmi időn belül az adott szervezet ezt a tevékenységét vagy tevékenységének ezt a módját megszüntesse és alkalmazkodjon a versenytörvényhez.

Ez nagyon célszerű új szabályozási elem volt, hiszen egyébként a bírság kiszabása, a bírság megfellebbezése, az eljárási fellebbezési rendek két-három évre elhúzhattak egy-egy folyamatot, ezzel szemben a döntések jelentős részében a szüneteltetési intézmény azt eredményezte, hogy 3-6 hónapon belül a cég megszüntette a nem versenyszerű tevékenységet, és némi bírság kifizetése mellett gyakorlatilag a piaci viszonyokhoz és a jogszabályokhoz alkalmazkodott.

A másik elem a bírság behajtásának módja adók formájában. Szintén kedvező volt, hozzá kell tenni azonban rögtön - és erre majd egy-két mondattal szeretnék kitérni -, hogy sajnos a jogerőre emelkedés és a végrehajtás közötti időszak még mindig, az új törvényi szabályozás mellett is elég hosszúnak bizonyult, elsősorban azért, mert a bírósági felülvizsgálatok elhúzódtak.

Ugyanakkor a hivatal munkáját valóban dicséri, hogy a versenytanácsi határozatoknak csak 6 százalékát változtatta meg a bírósági eljárás ez idáig, tehát azokban az ügyekben, amelyekben döntés született, mindössze 6 százalékban történt változtatás, és ez egy jó arány.

A versenytörvény által azonban nagyon sok kérdés nem kezelhető, és ez volt a '97-es anyag vitájának egyik nagyon fontos rezüméje. Többször felmerült, hogy azok a kérdések, amelyeket az egyes piaci magatartással kapcsolatban kérdésként a gazdasági bizottság megfogalmazott, nem kifejezetten a Versenyhivatal hatáskörébe tartoznak, hanem valahol köztes módon a közbeszerzés, a fogyasztóvédelem és a versenytörvény mezsgyéin mozognak. Bizony nagyon sokszor azért érzi úgy a sérelmet szenvedett, hogy gyakorlatilag egyetlen hivatalnál sem találja meg a jogorvoslati lehetőséget, mert minden egyes hivatal esetleg egy másikra mutat, azt tekinti elsődlegesnek az adott kérdésben. Ennek a jogi tisztázása nyilvánvalóan még a jövő feladata.

Nagyon fontos a harmadik eleme a '97-es esztendőnek. A versenyszabályozás jogi háttere olyan értelemben is jelentősen bővült, hogy az új versenytörvénnyel egyidejűleg lépett hatályba az Európai Megállapodás vállalatokra vonatkozó versenyrendelkezéséhez kapcsolódó végrehajtási szabályait kihirdető kormányrendelet. Ez pedig azt jelenti, hogy megjelent a versenyszabályozás területén az uniós jogszabályoknak bizonyos értelmű kezelése. Azonban már a bizottsági ülésen kiderült, hogy ez sokszor sokféle - hogy mondjam...? - új színt jelentett, de egyelőre nekünk még mint nem uniós tagországnak a jogalkalmazás területén problémákat is okoz.

Az elnök úr egy példát említett a távközlés területéről, ahol egyfajta monopóliummal vagy erőfölénnyel való visszaélés tárgyában a Versenyhivatal elutasította a beadványt. A beadványt készítő a brüsszeli hatósághoz fordult, amely tárgyalta az ügyet, tehát illetékesnek tartotta önmagát. Az más kérdés, hogy ebben a vonatkozásban ő sem adott helyt a kérelemnek, de befogadta a javaslatot és illetékesnek tartotta magát. A későbbiekben a versenyjogszabályok hazai belső jogrendbe illesztése szempontjából lényeges kérdés, hogy ezt hogyan kezeljük.

A '97-es anyaghoz végezetül annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a bizottság négy kérdéskörben értékelte úgy, hogy feltétlenül bizonyos megjegyzéseket kell tennie. Az egyik a nagyméretű kiskereskedelmi egységekre vonatkozik; ezt már az elnök úr is említette. Ebben a pillanatban nincs jobb szavunk erre, mint hogy "nagyméretű kiskereskedők", tehát ezek azok a hatalmas, de végül is kiskereskedelmi egységek, amelyeknek nagyon nagy a beszállítói köre, amelyeknél igen nagy mennyiségű termék fordul meg. Itt a sok-sok panasz ellenére a Versenyhivatal úgy ítélte meg, hogy versenyhivatali szempontból nem tudja kezelni például azt a helyzetet, amikor a mezőgazdasági feldolgozóiparban megvalósuló hazai túltermelés miatt túlkínálat van, de a fogyasztás kisebb mértékű, és ennek következtében a bevásárlóközpontok olyan előnyöket tudnak a szerződésben kicsikarni vagy olyan előnyöket fogadnak el az ajánlattevőtől, amelyek bizony nagyon hátrányosak az ajánlattevőre nézve. Nem ritka a 60 napot meghaladó fizetési késleltetés, illetve az, hogy a káló, tehát a beszállított, el nem adott termék veszteségének a teljes kockázata a beszállító oldalán van. Ez bizony nem ritka, és bizony nagyon kiszolgáltatottá teszi a beszállítót. Ugyanakkor éppen azért, mert szűk a piac, úgy tűnik, a beszállítók még ilyen feltétel mellett is szívesen szállítanak a nagyméretű kiskereskedő-hálózatok számára. Ezt a kérdést a Versenyhivatal a mai jogszabályi keretek között önmagában nem tudja kezelni.

Felmerült probléma a fúzió-ellenőrzési tevékenységgel kapcsolatosan az energiaszektorban, valamint még egy-egy kérdés felmerült. Így az is, hogy a bírságbehajtás érdekében tett lépések nem tűnnek elegendőnek, nagyon elhúzódnak időben, és ezért sajnos - ahogy ez a beszámolóból kiderül, most a szóbeliből nem, de az írásbeliből igen -, mire a bírság jogerőre emelkedik, az esetek egy jelentős részében a megbírságolt cég nem létezik, addigra megszűnik, tehát a behajtás lehetetlenné válik.

Végül pozitív lehetőségként szóba került, hogy a versenytörvény alkalmazásán túlmenően a mainál jelentősebb szerepük lesz a későbbiekben a tisztességes piaci magatartás kialakításában, a tisztességtelen piaci magatartás kiszűrésében a kamaráknak és a szakmai szervezeteknek, a kamarák és a szakmai szervezetek által kialakított etikai kódexeknek.

A '98-as esztendővel kapcsolatosan már kevesebb újdonságot tudok elmondani. Radikális változások, mint amilyenek a '97-es esztendőben voltak, nem történtek. Amit fontos talán kiemelni, az az, hogy az állami beavatkozások hatása a piaci mechanizmusokra még tovább csökken, és egyértelműen megjelenik egy folyamatosan növekvő igény az újra módosuló, finomodó szabályozás kialakítására. Különösen igaz ennek az igénye azokban a szektorokban, amelyekben kizárólagos jogon alapuló vagy természetes monopóliumok léteznek. E szektorokban a szabályozásnak hatékonysági kényszert kellene közvetítenie, hiszen itt valódi versenyről nem beszélhetünk. Bizonyos értelemben - kicsit pongyolán fogalmazva - a fogyasztóvédelmi és a versenyszabályozásnak, valamint az árakra, a szolgáltatás minőségére vonatkozó szabályozásoknak együttesen kellene pótolniuk a versenyt.

Ezekre a szabályozásokra - és ezt tartalmazza végül is a mai napirendi pont 2/c pontja - a bizottság összeállított a Versenyhivatallal közös munka során egy határozati javaslatot. Ebben javaslatot teszünk arra, hogy bizonyos területeken milyen irányú szabályozás igénye merült fel, és ennek a szabályozásnak melyek lennének versenyszempontból a legfontosabb elemei.

Szeretnék kiemelni négy területet. Az egyik a távközlés területe; egyértelmű, hogy a nemzetgazdaság versenyképességét nagymértékben meghatározó szektorról van szó. Ennek piaci szabályozása, a verseny kialakítása, annak lehetőség szerinti előrehozatala társadalmi-gazdasági igény.

(20.00)

Ugyanakkor önmagában a ma még kizárólagos helyzetben lévő szolgáltatók kizárólagos jogosítványainak megszüntetése - ami jogi értelemben bekövetkezhet - nem hoz létre automatikusan valódi versenyt. Itt az államnak némiképpen a katalizátor szerepét kell betöltenie, illetve a szabályozással elő kell segítenie, hogy a tényleges, teljes piacnyitás időszakára a valódi versenypartnerek eséllyel léphessenek a színtérre. E piacnyitás előtti feladatok összefoglalását tartalmazza az első pont.

Másodikként a helyi monopóliumokról kívántunk néhány megállapítást tenni. A helyi monopóliumok vonatkozásában elsősorban azt szerettük volna kiemelni - hogy világos legyen -, itt nemcsak a távközlésről, az energiaszektorról, de a hulladékgyűjtésről, hulladékártalmatlanításról, a távhőszolgáltatásról, a víz- és csatornaszolgáltatásról és egyéb kérdésekről is szó van, amelyekben részben, közvetve vagy közvetlenül az államnak is jelentős szerepe és felelőssége van, elsősorban a szabályozás oldaláról.

Összefoglalva: azt látjuk, hogy a természetes monopóliumok és kizárólagosságok területén a gazdaság hatékonyabb működése és a nemzetgazdaság egésze versenyképességének javítása céljából egy, a verseny bevezetésén alapuló szabályozási reformot kell végrehajtani. Ennek érdekében kérjük, hogy a kormány elemezze a jelenlegi szabályozási rendszereket és dolgozza ki a szükséges jogszabály-módosításokat. Ezekben az újszerű szabályozásokban a távközlés területén azt javasoljuk, aktív lépéseket is tegyen, hogy a piacnyitás előrehozatala során a verseny kibontakozásának ne csak jogi, hanem gazdasági feltételei is adottak legyenek, és vegye figyelembe, hogy a távközlési, média- és informatikai piac jelentős mértékben összefonódott. A tartalom-, a távközlési és a médiaszolgáltatás ma már külön-külön nem szabályozható, hanem csak egységes, legalábbis összefüggő szabályozás formájában.

Az energiaszektor szabályozásával kapcsolatban javasoljuk kiemelni, hogy a verseny bevezetéséhez nélkülözhetetlen a versenyre alkalmas vállalkozások létrehozása, a természetes monopóliumot jelentő tevékenységek szétválasztása, illetve leválasztása a versenyszerűen vagy versenykörülmények között végezhető tevékenységről. Ugyanakkor szeretnénk kiemelni, hogy ez a szétválasztás nem jár együtt szükségszerűen a további privatizációval.

A helyi monopóliumokkal kapcsolatban harmadik elemként pedig azt szeretnénk kiemelni, hogy e területen is úgy látjuk, szükség lenne versenypolitikai kérdések kezelésére.

Itt is olyan szabályozási igények jelennek meg, amelyek egyébként a piaci helyzetet szimulálnák, annak a gazdaságilag hatékony, pozitív megnyilvánulásait szeretnék elősegíteni.

Végül úgy foglalnám össze a gazdasági bizottság álláspontját - amelyet az indoklási részből idézek -, hogy "a bizottság álláspontja szerint a legjobb szabályozó a verseny, ezért amennyire lehetséges, ezekben a szektorokban is meg kell teremteni a verseny kibontakozásának feltételeit". Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu