KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint a napirendi pont bizottsági részről hivatalos előadója, már elég részletesen hozzászóltam, de képviselőként a saját véleményemmel is szeretném egy kicsit kiegészíteni az előttük lévő anyagokat.

(21.20)

Amit a legfontosabbnak tartanék és szeretnék még egyszer hangsúlyozni - így lehetne összefoglalni, ezzel zártam, hiszen a jelentésben is ez a mondat szerepelt, és így zárhattam a hivatalos vagy a bizottság nevében elmondottakat, ma képviselőként ugyanígy szeretném indítani -: a legjobb szabályozó a verseny. Ez pedig alapvetően azt jelenti, hogy amikor mi akár a gazdasági bizottság jelentése és a gazdasági bizottság ajánlása alapján, akár pedig a képviselői szavazatunkkal egyetértünk abban, hogy a kormányt fel kell kérni a verseny további bővítését, adott területeken, ahol még nincs, a verseny bevezetését elősegítő szabályozási reformra, akkor nem többletszabályozásra gondolunk, hanem szabályozási reformra. A szabályozási reform alapvető célkitűzése, hogy nagyobb teret engedjen a versenynek.

Természetesen ugyanakkor elvárjuk vagy várjuk a kormánytól, hogy bizonyos területeken tegyen javaslatot a törvényhozás számára, olyan javaslatokat, amelyekkel bizonyos területeken azonban mégis igazít vagy pótol versenyfeltételeket. De alapvető - még egyszer mondom -, hogy a legjobb szabályozó a verseny, ezt épp a Versenyhivatal jelentése is több ponton tartalmazza, és azt hiszem, hogy amikor előretekintünk, és a szabályozási reformra gondolunk, akkor azért az a kérésünk személyesen és képviselőként is, hogy ezt mint alaptézist vegyük figyelembe, vegye figyelembe a kormány.

A második, ami mostanában vitára adott okot, éppen újságokban is olvasható, és éppen a miniszter úr nincs jelen, a saját beszédében is elhangzott - többször körbejárta, talán pont azért, hogy pontosítsa az újságban elhangzott álláspontját -, hogy milyen mértékben vonulhat ki ebben a régióban az állam a gazdaság szervezéséből, a gazdaság szabályozásából, a gazdaság irányításából.

Mi azért úgy gondoljuk, hogy át kell állnunk arra a rendszerre, hogy alapvetően a parlamentnek és a jogszabályok mentén kell meghozni, ami mégis szükséges, a versenyjogszabályokat, a gazdasághoz szükséges jogszabályokat, tehát alapvetően törvényi szinten kell szabályozni, és az államnak, a kormányzatnak, a jogalkotásban, a rendeletalkotásban kisebb vagy csak kiegészítő szerepet kell játszania, mégpedig nagyon komoly összhangban az Európai Unió ajánlásával, amely ugyan lehetővé teszi a kormánynak a rendeleti szintű szabályozást, de kifejezetten csak kiegészítő jelleggel és nem pedig gyakorlatilag alapszabályozóként.

Ez egy másik olyan elem, amelyet szeretnénk hangsúlyozni képviselőként is, és úgy érzem, a gazdasági bizottság is, bár nem mondta ki, de alapvetően a bizottságban is ez az álláspont alakult ki: nem azt kívánjuk, hogy a kormányzati szintű szabályozás, tehát a rendeleti szabályozás bővüljön, hanem azt kívánjuk, hogy az Országgyűléshez benyújtandó, tehát a törvényi szintű szabályozás áttekintése legyen az alapvető, és csak nagyon-nagyon korlátozott mértékben és csak bizonyos területeken kerüljön sorra a versenyszférában kormányzati szintű, tehát rendeleti vagy akár miniszteri szintű szabályozás. Ha lehetséges, miniszteri szintű szabályozásra a verseny szempontjából ne kerüljön sor.

A harmadik - itt már többféle integrációról esett szó, többféle egymásra hatásáról az egyes szakterületeknek -: szeretnénk, ha ez a szabályozási reform olyan értelemben mégis csak átfogó lenne... - a miniszter úr említette, hogy nincs szükség a versenytörvény alapvető megváltoztatására, erre valóban nincs szükség. De ennek a szabályozási reformnak, amelyet a gazdasági bizottság kér, azért alapvetően olyan irányultságúnak kell lennie, hogy áttekintő jellegű; áttekintő jellegű, a gazdaság szinte egészét érinti, általános jellegű szabályozás, tehát a helyi monopóliumokra vonatkozóan egy általános jellegű szabályozást próbáljon megközelíteni. Ugyanígy a távközlés területén ne egy távközlési szabályozás vagy egy piacszabályozás irányába menjen el, hanem - ahogy ez már többször elhangzott - ténylegesen az új információs társadalomban alapvető szerepet játszó, egymáshoz konvergáló média-, távközlés-, informatikai szabályozásnak egy egységes keretét jelentse ez a szabályozási reform.

Ellenkező esetben ugyanis azt tapasztaljuk, és láthattuk például a folyó szabályozás, a távközlés-szabályozás területén, hogy a módosítás - és a saját véleményemet mondom - olyan Ford Transit típusú törvénymódosítás, ami egyes szereplőkre szabott; emlékszünk arra a bizonyos Ford Transitnak nevezett törvényre, amikor bizonyos gazdasági érdek úgy kívánta meg, hogy olyan vámszabályozás legyen, amely bizonyos terméket centiméterre, kilóra, kubatúrára, egyebekre meghatározva éppen egy kedvező kategóriába eresztett be. Azt hiszem, ez nem lehet cél, ma már nem engedhetünk meg magunknak ilyen típusú szabályozást, és éppen ezért én a magam részéről - és itt a bizottsági ajánlás is ezt tartalmazza - elképzelhetetlennek tartom, hogy a felsorolt területeken, a távközlés területén, az energiaszektor területén, a helyi monopóliumok területén ilyen kozmetikázással, egy-egy pontban történő szabályozásmódosítással próbáljuk megoldani azt a kétségkívül meglévő problémát, amely előttünk áll.

Úgy gondoljuk, hogy valóban egy szabályozási reform kell ezeken a területeken, egy áttekintés, egy policy, az áttekintés után pedig egy átfogó parlamenti szintű szabályozás. Azt szeretném tehát csak hangsúlyozni - képviselői hozzászólásomban és az SZDSZ nevében -, hogy ezek a szabályozások ne többletszabályozások legyenek, a piacnak, a versenynek engedjenek nagyobb teret, és ez a szabályozási reform mindenképp átfogó legyen, olyan, amely tekintettel van arra, hogy ezek a területek nagybani hasonlatosságot mutatnak a természetes monopóliumok, például az adatátvitel, hírközlés, média területén.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu