BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy ezen a késői órán még egyszer szót kérek. Rövid leszek. Szeretnék egy idézetet felolvasni Gógl miniszter úr beszédéből, ami március 22-én hangzott el: "A kormány programja célul tűzi ki a jogalkotás számára, hogy azokat az alapvetően hatósági jellegű feladatokat, amelyeket jogszabály minisztériumhoz telepít, célszerű alacsonyabb szintű közigazgatási szervhez, illetve ha erre az ágazaton belül lehetőség van, a közfeladatokat ellátó köztestülethez telepíteni. Jó példa erre - mondta a miniszter úr március 22-én - a gyógyszertárak létesítéséhez, illetve működéséhez szükséges személyi jog engedélyezésének a Magyar Gyógyszerészeti Kamarához való telepítése." Ez volt az előterjesztő szándéka.

Miniszter úr azt kérte tőlünk, segítsük elő a két hivatásrendi kamara szakmai tekintélyének növekedését, közhatalmi szerepének erősödését. Hát ehhez képest teljesen más történik!

(20.00)

Az az egyetlen kérdésem, hogy minket vezettek félre, vagy a kamarát akarják félrevezetni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu