ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom.
Most a módosító javaslatokról történő határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait a T/851/77. számú ajánlás 1-12. pontjai, valamint a T/851/80. számú ajánlás 1-2. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 160 igen szavazattal, 86 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.
Most a zárószavazásra kerül sor. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az egészségügyet, illetve a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 163 igen szavazattal, 90 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő kérte a törvény sürgős kihirdetését. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e ahhoz, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze a köztársasági elnök úrnál. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 185 igen szavazattal, 81 nem ellenében, 6 tartózkodással úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kezdeményezze a törvény sürgős kihirdetését.
Tisztelt Országgyűlés! Az elnöklést átadom Wekler Ferenc alelnök úrnak. Köszönöm az együttműködésüket. (Taps a Fidesz padsoraiban. - Csige József: Szórványos taps!)
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés