DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Sajnos, az államtitkár úr válasza nem tudott megnyugtatni, megmondom őszintén, hiszen én is ezt a 23 százalék és afölötti kamatokat kifogásoltam, amit most eredményként mutatott be az államtitkár úr.

Csak hogy összehasonlíthassuk: a szomszédos Ausztriában a kezdő kamat a lakáshitelnél 1 százalék, és minél magasabb az építési kölcsön, felmehet 6 százalékig a kamat. Nálunk ezzel szemben a kezelési költségekkel együtt 30 százalékig megy föl. Hát így aztán aligha mondhatjuk azt, hogy közelítünk a nemzetközi gyakorlathoz, mint ahogy az államtitkár úr mondta!

Említette államtitkár úr, hogy a bankok függetlenek, és nehéz befolyásolni őket. Igen, valóban függetlenek. Egy módon lehet befolyásolni: ha az állami támogatást oda juttatjuk, ahol erre a legnagyobb szükség van - a fiatalokhoz, a most családot alapítókhoz. Hogyan gondoljuk el, hogy ne essen vissza a nemzet létszáma, a magyarság gyarapodását hogyan akarjuk elősegíteni, ha a lakáshoz jutást ilyen, mondhatnám, uzsorakamatokkal akadályozzuk? Csak azokhoz nem fog eljutni a támogatás, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá!

Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu