DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előző javaslathoz képest ez a javaslat azért sok szempontból jobb irányba mutat. Ha visszaemlékezünk az abortuszviták történetére, azokat soha nem a parlamenti pártok kezdeményezték, mind a két esetben egy alkotmánybírósági döntés kapcsán került elő az abortuszkérdés újraszabályozása, egykor az előző abortusztörvénynél, és most is ezért van ismét előttünk ez a törvény.

Azt gondolom, az előterjesztők valóban azt az irányt vették ki az Alkotmánybíróság döntéséből, amelyet egyébként az eredeti törvény irányzott elő. Ebből a szempontból viszont azért nem teljesen felel meg az Alkotmánybíróság előírásainak a javaslat. Az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy ha válsághelyzete van a nőnek és ezt nem adminisztratív úton akarjuk bizonyítani, akkor az állam másik lehetősége az, hogy megpróbálja a válsághelyzetet, ha az feloldható, olyan eszközökkel kezelni, amelyek érdemi segítséget jelentenek arra, hogy ha a válsághelyzet állami eszközökkel kezelhető, akkor az megoldható legyen.

Ebből a szempontból, azt gondolom, sokkal részletesebb és keményebb elvárást teremt, mint amit egyébként a benyújtott szabályozás tenne, bár a jelenlegi helyzethez képest valóban eszközöket nyújt ehhez, és azt gondolom, hogy ha maradéktalanul meg akarunk felelni az alkotmánybírósági döntésnek és nem akarunk esetleg néhány év múlva ismét ezzel a problémával szembenézni, akkor sokkal jobban körül kell ezt az irányt járnunk. Tehát ebből a szempontból azt gondolom, jobb, ha a javaslatot a kormányzati apparátus sokkal kidolgozottabb állapotban terjeszti a parlament elé.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu