DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm a választ, de sajnos nem tudom elfogadni azért, mert egyrészt a kötvényeken rajta van, hogy bármikor visszaváltható, tehát a kötvényesek érvényesíthették volna ezeket a jogaikat.
Másodszor nem tudom elfogadni, mert a felügyelő biztos írásban tiltotta meg és adta körbe azt a levelét, amelyben az van, hogy le kell állítani a kifizetést és a további forgalmazást annak ellenére, hogy szeptemberben mégis meghirdette a Világgazdaság című napilapban. Nem tudom elfogadni azért, mert kezemben van az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet vizsgálati jelentése a Realbank Rt.-nél, és ez a vizsgálati jelentés gyakorlatilag e kötvény visszafizetését - benne van - garantálja. Sőt, benne van az is ebben a vizsgálati jelentésben, hogy erre vonatkozóan megvolt a megfelelő fedezet, hiszen ez a bank likvid volt, amire adatokat is mondtam, és valójában a '98-as mérlegbe a betéten felül is 4 milliárd forint többletet kapott.
Csak fel szeretném hívni a figyelmet, hogy egy pénzügyi nagytakarítás, amelyet a Magyar Nemzeti Banknál kellene kezdeni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egészen a Realbankig, amíg ez meg nem történik, azt hiszem, a kötvényesek sem kapják vissza forrásaikat, ami viszont (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) nélkülözhetetlen.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés