DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Hajdú-Bihar megyében, így lakóhelyemen, Hajdúszoboszlón és választókörzetemben a mezőgazdasági termelők azért panaszkodnak és panaszkodtak, hogy a Vám- és Pénzügyőrség csak nagy késéssel, hónapok elteltével fizeti ki számukra a gázolaj jövedéki adóját.

Azt államtitkár úr is jól tudja, hogy a mezőgazdaság tőkeszegénysége milyen súlyos gondot okoz a termelők számára. A visszatérítés idejének elhúzódása ezt a tőkeszegénységet tovább súlyosbítja, pedig a termelőknek minden fillérre nagy szükségük lenne a tavaszi munkák idején. Államtitkár úr azt is jól tudja, és azt hiszem, valamennyi képviselőtársam ismeri ezt, hogy a mezőgazdasági termelők, amikor eladják a sertéshúst és eladják a tejet, akkor hónapok múlva kapják meg annak az ellenértékét.

Korábban az APEH az egyhónapos kifizetési határidőt tartani tudta, most viszont a számlák alapján bizonyított, visszaigényelhető összeget csak több hónapos késéssel kapják meg a termelők. Néhány héttel ezelőtt a Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke arról panaszkodott, hogy a mai napig sem találkozott olyan szövetkezettel és magángazdával, aki visszakapta volna az általa felhasznált gázolaj árának visszaigényelhető részét.

A mezőgazdasági termelők Hajdú-Bihar megyében azért is jogosan háborognak, hogy a visszaigényléshez szükséges nyomtatványt hetente csak egyszer, 9 órától 12 óráig lehet megvásárolni.

Mindezek alapján megkérdezem államtitkár urat, hogy miért csak nagy késéssel téríti vissza a mezőgazdasági termelők számára a Vám- és Pénzügyőrség a gázolaj jövedéki adóját.

Várom államtitkár úr válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu