DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársam! Igen tisztelt Ház! Én úgy gondolom, képviselőtársam féligazságokra, hallomásokra alapította a kérdését, és annak tulajdonképpen alig van köze a valósághoz. A tények azt igazolják, hogy február 5-én nem a Békés Megyei Földhivatalnál, hanem az ország összes földhivatalánál kiírtuk a pályáztatásos vezetői rendszert. Úgy gondoltuk, megvizsgáljuk az összes földhivatalt, tekintettel arra, hogy egyes földhivataloknál óriási elmaradás van, és általában is fontos szempont lett volna a szakmai színvonal emelése. Tehát pályázat útján kívántuk felmérni a helyzetet, hogy ki lehetne az adott megye legmegfelelőbb vezetője.

Ezt a felmérési rendszert mi egy tesztrendszerre alapoztuk. Egy bizottságot hoztunk létre, a bizottság meghallgatta a pályázókat, pontozta a pályázókat, és ezt követően hozta meg a döntését. Igen ám, csak nem lehetett minden megyében egységesen, rögtön meghozni a döntést, mert voltak olyan megyék, mint Békés megye, ahol a két, talpon maradt pályázóval kapcsolatban végül is különböző bejelentések érkeztek, ami miatt fel kellett függeszteni az eljárást, és meg kellett vizsgálni, hogy a bejelentésekből mi fedi a valóságot és mi nem. Tehát egy lelkiismeretes eljárás következtében került megerősítésre a korábbi földhivatali vezető.

Nem gondolnám, hogy ez különleges módszer. Én azt hiszem, a jövőben ez a pályázatos rendszer lesz irányadó az egész országban. Köszönöm a kérdést. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu