ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nemrég a Magyar Televízió emlékeztetett: ötvenegyedik születésnapját ünnepli Izrael állama. A szokásostól eltérő sajátos figyelmeztetés, hiszen ez igazán nem kerek évforduló, eszembe juttatta, hogy tavaly ilyenkor e témában egy érdekes beszélgetés passzív résztvevője lehettem.

Ugyancsak az MTV-ben a Mélyvíz szerkesztősége tíz izraeli és magyar vendéget hívott emlékeztető beszélgetésre. Az 50 éves Izrael múltját, jelenét és remélt jövőjét taglaló számos téma egyike a katonai szolgálat volt. Egy egyetemista lány, Nehama Engel kezdett róla beszélni, leányként is magától értetődő természetességgel, hiszen mint mondja, náluk 18 éves koruk, vagyis az érettségi után a lányok is bevonulnak két évre. A fiúknak ez három év, ami további két évvel hosszabbodik a tiszti rang megszerzéséért. Aki valamiért kimarad belőle, veszteségként éli meg. Más minőségű a felnőtté érés általa; utána komolyabbak, és komolyabban veszik az életet is.

Jozef Hartmann, egy ötvenes éveiben járó karnagy kapcsolódott hozzá, megerősítve az elhangzottakat. Idézem: "A fiatalok mindezt nem úgy fogják fel, mint ami elháríthatatlan teher. Ez természetes velejárója az életnek, nem militarizmus, nem parádézás, nem jogosulatlan manőverek sora, hanem mindenki érzi, hogy amit el kell végeznie, az a saját házáról, saját környékéről, maga és hozzátartozói épségéről szól és semmi másról." Joel Alon nagykövet úrtól egy mondat: "Militarizmus? Akármilyen öt vagy hat háborúban vett részt Izrael, és hát fontos volt nekünk ezeket győzelmesen befejezni, még sincs Izraelben győzelem ünnepe."

Összegezve: Izrael e beszélgetésben is hangoztatott legyőzhetetlenségébe vetett hite abból az egész nemzetre, annak minden közösségére, családjára és azok tagjaira jellemző meggyőződésből táplálkozik, hogy mindenki egyformán felelős mindenkiért teljes életével. Ezt a felelősséget nem kívánják áthárítani zsoldosokra, mert azoknak semmi közük hozzá. Akiknek ez a - hogy úgy mondjam - lelkiállapot elválaszthatatlan az öt-hat háborútól, mintegy abból következőnek vélik, azok tekintsenek Izraelnél közelebb!

Svájc nem viselt háborút több mint 150 éve. Már arra sem emlékezünk pontosan, hogy mióta, csak tudjuk, semlegességét az egész világ garantálja. Mégis Svájc Európa legszervezettebb hadseregei egyikét tudja magáénak, és ezzel a hadsereggel - amely természetesen nem zsoldos hadsereg - igen hasonló a svájci nép s benne a fiatalság viszonya, bár talán más temperamentummal, mint a Földközi-tenger partján Izraelben.

Mindezek után megkérdezhetjük, vajon helyes-e, hogy az alkotmány 70/H. §-a lehetőséget biztosít a fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadók számára, hogy az állampolgárok általános honvédelmi kötelezettségéből polgári szolgálat révén vegyék ki arányos részüket? Természetesen helyes. Hiszen erőszakot tenni egy sajátosan formált lelkiismereten felnőtt fiatal esetében is reménytelen és értelmetlen vállalkozás.

Nem helyes viszont elsiklani afölött, hogy a katonai szolgálatot megtagadók aránya már 10-15 százalék körül mozog, és a fiatalok lelkiismeretét erre formálók elég széles körének tevékenységével mégsem foglalkoznak kellő figyelemmel és határozottsággal az arra hivatottak. Nem helyes, hogy a magyar fiatalság 30, mérvadó tekintélyek szerint akár 80 százaléka a szolgálatra alkalmatlan - és jó, ha csak fizikai adottságai miatt. Ez a helyzet felér egy állandósult természeti katasztrófával, és egyenesen vezet a mindenfajta terhelés előli meneküléshez bármi áron, akár a lelkiismeret elkábítása árán is. Sajnálatos, hogy a magyar honvédelem vezetése még mindig nem rendelkezik azokkal az anyagi és személyi feltételekkel, amelyek birtokában a fiatalok érdeklődését felkeltve és a szolgálat idejére lekötve életre szóló hasznos élményhez juttatnák őket.

Az elmondott izraeli és svájci példákkal érzékeltetni kívántam önökkel, hogy a haza szolgálata mindenki számára kötelező ezekben az országokban. Ez alól a kötelezettség alól szégyenteljes és megvetendő tett kibújni, és valóban alig-alig akad erre példa. Ugyanakkor ezekben az országokban is minden évben a behívottak néhány százaléka alkalmatlan katonai szolgálatra. Ez azonban csupán azt jelenti, hogy háborús veszély esetén más posztokra hívják be őket, mint a fegyveres szolgálatra felkészített honfitársaikat. De háborús körülmények esetében ezek is megkerülhetetlen és gyors megoldásra váró feladatok. Éppen úgy teljesítendők a frontvonalban - gondoljunk csak a sebesülteket a tűzvonalból biztonságba helyező szanitécek életveszélyes munkájára -, mint a korántsem veszélytelen frontvonal és hátország közötti vasúti, közúti és légi szállítást megoldó hadtáp munkája során például. A légitámadások még a biztonságosnak tűnő hátországban is naponta megrongálják az utakat, hidakat, épületeket döntenek romba, nem fegyveres alakulatok hozzák a szükséges mértékig rendbe a közlekedési hálózatot, és bontják le az életveszélyessé vált épületeket. Emellett háborús körülmények között a közegészségügyre, járványügyre háruló gondok is megsokasodnak az ország egész területén, és e gondok megoldására legalább alapfokon szakképzett személyek sokaságát kell hirtelen mozgósítani.

Tehát a polgári szolgálatra behívottaknak is óriási tömegű feladatot kell teljesíteniük háborús veszély esetén. E feladatok ellátását két feltétel teljesítése teszi lehetővé. Az első feltétel az, hogy egy kézben, azaz a hadsereg vezetésének kezében összpontosuljon mind a harcoló alakulatok, mind pedig a polgári szolgálatra behívottak tevékenységének az összehangolása. A második feltétel az, hogy a polgári szolgálatra behívottak szakmai ismerete vagy korábbi tevékenysége alkalmazkodjék a háborús körülmények által megszabott követelményekhez.

Sajnos, az előttünk fekvő törvényjavaslat egyik feltételt sem teljesíti, azaz valójában nem alkalmas a háborús veszélyből vagy helyzetből adódó polgári problémák enyhítését megoldani. Pedig ezt a feladatot kellene elsősorban teljesítenie. Az 1997. évi eredeti törvényjavaslat alkotóit nem is ez a vezérelv késztette, és ezen az elrontott alapon most nem is tudunk segíteni. De arra, reméljük, lesz lehetőségünk, hogy a haza szolgálatának morálja a polgári szolgálatról szóló törvény miatt látványosan ne romoljon tovább.

A törvényjavaslat deklaráltan is a honvédelmi tárca feladatain kívüli területnek tekinti, és ezáltal nevezett minisztérium háborús körülmények között sem tudja szervezetten az ország védelmére felsorakoztatni a korábban polgári szolgálatot teljesített személyeket, tehát nem teljesül benne az első feltétel.

Az 1997. évi XXI. törvény emiatt magában hordozta, és ma is magában hordozza a háborús konfliktus helyzetében amúgy is fellépő szervezetlenség, anarchia állapotát. Sajnos, döbbenten kell tapasztalnunk, hogy egy ilyen fontos törvényjavaslat előterjesztője nem a honvédelmi, hanem a szociális és családügyi miniszter, és ennek megfelelően például az egészségügyi és szociális bizottság az egyik szakmai vitafórum, függetlenül a helyzetismeret hiányától.

Ellenzéki helyzetünk csak azt teszi lehetővé, hogy hangot adjunk a véleményünknek: a mai helyzet fennmaradása esetén háborús veszélyben - ami, reméljük, nem következik el - már késő lesz összehangolni a fegyveres és a polgári szolgálat munkáját, azaz a mai honvédelem-ellenes szemellenzős szemléletből számos súlyos probléma fakadhat.

A katonai, honvédelmi szakkönyvek rendszeresen közölnek becsléseket a harcoló és a harcoló alakulatokat kiszolgáló, nem közvetlenül harci feladatokat ellátó létszámok közötti optimális arányról. Ez két évtizede átlépte az 1:10 arányt. Ma már 1:15, légierőnél több mint 1:100 az elfogadott arányszám. Gondolom, ezekkel a számokkal érzékeltettem, hogy a polgári szolgálatosok mai számaránya technikailag nem fenyegeti a hadsereg ütőképességét, hiszen valakiknek mindenképpen el kell látniuk a közvetlenül nem harcoló alakulatokra háruló 92-94 százaléknyi feladatot.

(11.30)

A komoly probléma az, hogy hibás szemlélet eredményeként nem a honvédelmi miniszter koordinálja ennek a nem harcoló állománynak az egészét; hogy bár sok behívott lelkiismereti okokra hivatkozva tagadja meg a haza fegyveres szolgálatát, nem fegyveresen sem akarja szolgálni Magyarországot; hogy a szociálliberális kormány törvénye általában lehetővé tette a haza szolgálatának az elutasítását, nem csupán a fegyveres szolgálat megtagadását. Elég, ha ez utóbbira a tűzoltás megtagadásának lelkiismereti okokból történő lehetőségét, illetve az erről szóló törvényi felhatalmazást emelem ki. Érezhetik, hogy milyen mélyre süllyedt közösségi morálra utal ez! De nem kívánnám Fodor képviselő úrnak sem, hogy egy lángoló épületbe szorulva az Alba Kör tagjainak tűzoltására legyen rászorulva. Örvendetes, hogy a javaslat 2. és 3. §-a ezt a deformáltságot meg akarja szüntetni.

A polgári szolgálat ne általában hasznos és megbecsült munkát lásson el, hanem krízishelyzetben szükséges feladatok ellátására legyen jó előre felkészítve. Minél több nem krízis megoldást szolgáló munkavégzést teszünk lehetővé ma a szolgálatban, annál több megoldatlan súlyos probléma keletkezhet emiatt egy válsághelyzetű holnapban. Ezért törölni javasoljuk a javaslat 3. § (1) bekezdéséből a c) pontot, amely szerint a polgári szolgálat keretében kulturális, művelődési és oktatási munkavégzés is teljesíthető. Az említett okokon túl károsnak tartom, ha egy bármilyen okból deformálódott lelkiismeret kap lehetőséget oktatás címén eszméi terjesztésére.

Számos tevékenység viszont hiányzik a javaslat 3. §-ából, amelyek elvégzéséhez háborús helyzetben a megszokottnál jóval nagyobb létszám szükséges. Mi tartozik ide?

Szállítás és hírközlési munkavégzés; nem fegyveres behívottként is hatalmas feladat hárul a hadtápot ellátó közúti, vasúti és légi szállításra, sok képzetlen behívott ha nem is jogosítványt, de betanított fokon alapvető anyagmozgatási és szállítási ismereteket elsajátíthat.

Utak, vasúti vonalak, hidak helyrehozása és javítása. - Aki akár csak hézagosan is követi a mai balkáni híradásokat, tudja, hogy az ellenség hadászati céljainak elérését csak a közlekedési hálózat helyrehozásán fáradozók igen nagy létszáma és persze intenzív munkája semlegesítheti. Természetesen itt kell megemlítenünk a Budapest felháborítóan elhanyagolt úthálózatán található sok veszélyes kátyút is. Ezen a területen fel sem tűnik, hogy nálunk békeidő lenne. Az épületek lebontása, tereprendezés, gáz-, víz-, csatorna- és elektromos hálózat javítása és karbantartása mind súlyos veszélyhelyzeteket küszöböl ki. Közülük nem egy halaszthatatlan háborús helyzetben. Az ömlő gáz életveszélyt, a széttördelt csatorna- és vízhálózat járványveszélyt okozhat, az elektromos energiaellátás szüneteltetése alapvetően fenyegeti a lakosság életbiztonságát, különösen télen.

Városgazdálkodási feladatok, a tömegközlekedés segítése, kiürítési parancsból fakadó költöztetések lebonyolítása, köztemetések ellátása - bizonyára mindez tovább sorolható. Mindezen tevékenységekre való felkészültségről személyre szóló nyilvántartást kellene vezetni. Hol és kik tárolják ezeket a krízishelyzetben nélkülözhetetlen adatokat, hogy mindenki idejében a megfelelő helyre vezényelhető legyen? És persze még egyszer megkérdezem: ki is vezényel?

A fenti problémák túlságosan súlyosak ahhoz, hogy ezt a törvényt és ennek módosítását a MIÉP-frakció támogatni tudja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu