DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy röviden, néhány percben a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját kifejtsem a polgári szolgálatról szóló törvény módosításával kapcsolatban.

Azzal kezdeném, hogy talán érdemes felidézni azt a pillanatot, amikor körülbelül 15 évvel ezelőtt Magyarországon elindult egy vita arra vonatkozóan, hogy szükséges lenne megteremteni a polgári szolgálat intézményét. Talán képviselőtársaim világosan emlékeznek rá, de érdemes egy picit elidőznünk itt, és felidéznünk azt, hogy az úgynevezett szocializmus időszakában vagy a kommunista rendszer alatt - ízlés szerint lehet megneveznünk az elmúlt időszakot - nem volt szokásos lehetőséget adni a fiatalok számára arra vonatkozóan, hogy ha valaki meggyőződése alapján, döntően keresztény meggyőződése alapján nem kívánt fegyvert fogni, és nem kívánt részt venni egy olyan folyamatban, amelynek az az eredménye, hogy arra képezik ki, hogy embertársát megölje, nos tehát ezen fiatalok jelentős része börtönbe került, ha ezt az álláspontját, ezt a véleményét a hivatalos hatóságokkal, szervekkel, a katonai vezetéssel szemben képviselni merte. A nyolcvanas években Magyarország és minden más úgynevezett szocialista ország sajnos szomorú, előkelő pozíciót vívott ki az emberi jogsértések területén a nemzetközi összehasonlításokban. Az egyik ilyen terület a polgári szolgálat hiányának az ügye volt. Tudjuk jól, hogy közel száz fiatal volt a kommunista rendszer alatt a nyolcvanas évek elején is börtönben azért, mert megtagadta a katonai szolgálatot.

Nos, a rendszernek, az úgynevezett kommunista rendszernek az ideológiájához tartozott az, hogy az volt a felfogás annak idején, hogy itt olyan léha fiatalokról van szó, akik nem akarják teljesíteni a honvédelemre vonatkozó kötelességüket, ki akarnak bújni a haza védelmének kötelezettsége alól, nem akarják fegyverrel szolgálni a hazát, nem akarják megvédeni veszélyben a hazát. Nos, ezt azért tartottam fontosnak felidézni, mert az elmúlt percekben itt, a Házban hallhattunk olyan érvelést, amely tökéletesen a 15-20 évvel ezelőtti, az előző rendszernek, ha úgy tetszik, immanens részét, szerves és stabil ideológiai részét képviselő érvrendszert ismételte meg és mondta el, csak most természetesen valamivel modernebb köntösben. Ezt azért tartom lényegesnek felidézni, mert láthatjuk, hogy problémák, emberi mentalitások, gondolkodásmód a politikai rendszertől függetlenül, különböző színekben, köntösben, politikai mentalitásban és politikai pártszínekben is megjelenhetnek.

Amikor erről a törvényjavaslatról gondolkodunk, én azt javaslom, hogy ne ezt az utat járjuk, hanem próbáljunk egy kicsit a dolgok mélyére nézni, és valóban megvizsgálni azon emberek problémáját, amely kapcsán talán - az előző példák is azt mutatták, persze tisztelet a kivételnek - jó néhány képviselőtársunk számára valószínűleg erőfeszítéseket kell tenni ahhoz, hogy kellő empátiát felébresztve magában, át tudja érezni azoknak a helyzetét, akik valóban másként gondolkodnak erről a kérdésről, és valóban olyan erős a vallási, még egyszer hangsúlyoznám, döntően keresztényi meggyőződésük, hogy nem kívánnak fegyveres katonai szolgálatot teljesíteni.

Szeretnék kitérni egy másik problémára is a történeti visszatekintés mellett. Nevezetesen arra, hogy elhangzott már itt, a Házban, ugyancsak az előzetes vitában, hogy azon túlmenően, amit idéztem, hogy a 15-20 évvel ezelőtti véleményekkel kapcsolatban is, amelyek az ismert közhelyek, hogy hogyan próbálnak egyesek kibújni a haza védelmének kötelezettsége alól, azon túlmenően az is elhangzott, hogy itt ráadásul az is probléma, hogy ha kibújnak ezen kötelezettség alól az említett fiatalok, valójában akkor nem is hasznos a társadalom számára az a tevékenység, amelyet végeznek, mert az lenne igazából hasznos, ha teljesítenék ezt a kötelezettségüket.

Nos, azt hiszem, hogy a világ alapvetően nem így gondolkodik erről a kérdésről, és jó lenne, ha Magyarország sem gondolná azt, hogy szembe kell szegülnie e téren is a világban, a fejlett, civilizált világban kialakult gyakorlattal, amely az elmúlt 20-30 évet jellemezte.

Elhangzott itt példaként Németország. Én is hadd hivatkozzam akkor Németországra, ha már a tisztelt Házban beszéltünk eme nagy és jelentős európai országról. Talán tudják képviselőtársaim - de elnézést kérek azoktól, akik tisztában vannak ezekkel az adatokkal, ezt megint csak felidézném -, hogy Németországban a polgári szolgálatot választó fiatalok aránya körülbelül 30 százaléka a sorkötelezetteknek. Ez az arány magasnak tekinthető, ha a magyarral vetjük össze, ugyanis Magyarországon néhány százalékos a polgári szolgálatot választók aránya, gyakorlatilag elhanyagolható. Németországban és hozzátenném: a nyugat-európai országok többségében ez igen nagy; ez a 30 százalékos arány is erre utal.

Azt is tudják képviselőtársaim, hogy minden fejlett nyugat-európai országban vita folyik arról, hogy töröljék el az általános sorkötelezettséget, illetve az országok egy jelentős részében el is törölték ezt, mint korszerűtlen és a modern kor követelményeinek nem megfelelő, évtizedekkel ezelőtti, avítt katonai felfogást tükröző katonai doktrínát.

(11.00)

Nos, amikor Németországban is erről vitatkoznak - mert természetesen ott is erről vitatkoznak, hogy hogyan fogják eltörölni az általános sorkötelezettséget -, akkor az egyik legkomolyabb indok, ami miatt a vita folyik, és ami miatt még húzódik ez a vita, az az, hogy ez a 30 százalékos arányú, polgári szolgálatra jelentkező fiatal olyan hihetetlenül fontos szerepet tölt be a német szociális és egészségügyi rendszer működtetésében, hogy ha ezek a fiatalok kiesnének, akkor nagyon nagy gond lenne a fejlett és gazdag Németország számára, hogy a saját szociális és egészségügyi rendszerét hogyan működtesse. Vagyis a helyzet súlyos félreértése és meg nem értése azt gondolni, hogy nem hihetetlen mértékben hasznos társadalmilag az a munka, amit a polgári szolgálatosok végeznek, és nem a haza szolgálata, legnemesebb szolgálata az, amit kórházakban, betegekkel foglalkozva, egészségügyi intézményekben ellátnak.

Csak azt kell tudnunk - még egyszer felhívnám a figyelmet erre, tisztelt képviselőtársaim -, hogy van ilyen, hogy lelkiismeret, van ilyen, hogy lelkiismereti meggyőződés; ki így tudja a hazáját szolgálni, ki úgy - és ezt illik tiszteletben tartani. Van, aki hajlandó fegyverrel szolgálni, van, aki nem, és tudjuk jól, hogy akár egy fegyveres konfliktusban is milyen hihetetlenül nagy szerepe van azoknak, akiknek a háttérben kell dolgozni, akiknek a segítséget kell megadni sokak számára, hogy orvosi, egészségügyi, szociális ellátásban részesüljenek. Úgyhogy illik nem kétségbe vonni ezt a meggyőződést és ezt a hasznosságot sem egy ilyen kérdéssel kapcsolatban.

Engedjék meg, hogy rátérjek a javaslatainkra, amelyekről az előbb tulajdonképpen már nagyon röviden beszéltem, és szeretnék most is - ugyancsak röviden - kitérni a problémákra.

Utaltam már az Alba Kör levelére, amelyet a képviselőkhöz intézett, és a Szabad Demokraták Szövetségének javaslatai is döntően ehhez kapcsolódnak. Mi úgy ítéljük meg, hogy a mostani törvényjavaslatnak az az iránya, amely kiterjesztené a polgári szolgálatot a tűzoltóságnál való szolgálatteljesítésre, illetve a polgári védelemre, ez helytelen irány. Ugye, a tűzoltóságnál most is lehet szolgálatot teljesíteni, de ez jelenleg írásbeli hozzájáruláshoz van kötve. A javaslat eltörölné az írásbeli hozzájárulást. Azt gondolom, egy olyan garanciális elem esne ki ezzel a törvényből, amely emberi jogi szempontból sajnos alaposan és komolyan megkérdőjelezhető.

A polgári védelemnél való szolgálatteljesítés és a tűzoltóságnak ilyen típusú behozatala a szolgálatteljesítési körbe azt eredményezni, hogy bizony a katonai szolgálatot lelkiismereti okból elutasítók ezután rendvédelmi és fegyveres szervnél kell hogy szolgálatot teljesítsenek, mert hiszen tudjuk jól, hogy mindkettő, tehát a tűzoltóság is és a polgári védelem is rendvédelmi és fegyveres szervnek számít, ezért itt komoly aggályok vethetők fel.

Képviselőtársaim közül nyilván sokan vannak, akik voltak katonák, és személyes élményeik is vannak arra vonatkozóan, hogy egy katonai szervezetnél, tehát egy rendvédelmi és fegyveres szervnél előállhatnak olyan helyzetek - sőt azt kell mondjam, rendszeresen előállnak olyan helyzetek, és természetesen a hierarchikus belső szisztémából következően ezek a helyzetek, amelyek előállhatnak, és amelyekre hivatkozni akarok, sajátos megoldást is kapnak -, nos tehát előállhatnak olyan helyzetek, amikor különösebb vita vagy mérlegelés nélkül kell egy bizonyos szituációt megoldani az adott szervnek, akár tűzoltóságról van szó, akár polgári védelemről, akár katonaságról. Nem lehetnek mindig figyelemmel az ott lévő állomány adott meggyőződésére, helyzetére vagy éppen személyes viszonyára az adott szituációhoz. Úgyhogy amennyiben olyan fiatalokat, akiknek ez lelkiismeretei problémát jelent, rákényszerítünk arra, hogy ilyen szerveknél legyenek, semmiféle garancia nincs arra, hogy ne kerüljenek nap mint nap olyan szituációba, amikor a saját lelkiismeretükkel szemben kell bizonyos helyzetekben, bizonyos gyakorlatok megoldásában vagy bizonyos feladatok teljesítésében részt venniük, és állandóan az elé a dilemma elé állítjuk őket, hogy megtagadják a parancsot, vagy pedig a lelkiismeretüknek engednek.

Ez az, amiért ezt a nemzetközi gyakorlatban sehol nem alkalmazzák. A világon mindenütt, azok a nemzetközi szervezetek, amelyek ezzel foglalkoznak, ajánlásokat adnak ki a kormányok számára, hogy kerüljék el azt a helyzetet, hogy fegyveres és rendvédelmi szerveknél polgári szolgálatot kelljen teljesíteni. Meglepő, hogy Magyarország most erre az útra kíván lépni ezzel a javaslattal. Mi ezt helytelenítjük.

Mint ahogy nem értünk egyet azzal sem, hogy a katonai szolgálat idejére, illetve a polgári szolgálat idejére vonatkozóan a törvényjavaslat fenn kívánja tartani azt a nagy aránytalanságot, ami a jelenlegi törvényben is benne van. Én azt gondolom, helyénvaló lenne közelíteni egymáshoz a két időt. Azért lenne helyénvaló, mert itt már beszéltem arról, hogy azt gondolom, a helyzet nem értése az, ami azt mondatja némelyekkel, hogy a polgári szolgálat nem egyenértékű és nem ugyanolyan hasznos a társadalom számára, mint a katonai szolgálat - azt gondolom, ugyanolyan hasznos.

Utaltam itt már arra, hogy Magyarországon a fiataloknak csak néhány százaléka választja a polgári szolgálatot. Igaz, tudnunk kell, hogy növekvő mértékben, tehát évről évre növekszik a polgári szolgálatot választók aránya - de ez még mindig csak néhány százalék! Fölvethető a kérdés, vajon miért van az, hogy Magyarországon ez csak néhány százalék, a fejlett nyugat-európai országokban pedig 15-30 százalék között ingadozik, ahogyan utaltam már rá.

Nos, képviselőtársaim, amikor az általános hadkötelezettséggel kapcsolatos vitanapon erről beszéltünk, ott elmondtam, hogy ez többek között azért van - és szeretném ezt itt újra megismételni -, mert Magyarországon a polgári szolgálat áldozattal jár. Jelen pillanatban a polgári szolgálatot azok tudják választani, akik jó anyagi körülményekkel rendelkeznek. Az átlagos, egyszerű, rossz anyagi körülmények közül érkező vidéki fiatalok többsége, még ha szeretné, akkor sem tudja a polgári szolgálatot választani, ugyanis olyan alacsony az a bér, amit a munkájáért kap, hogy csak akkor tudja ezt megtenni, vagy csak akkor tudja vállalni ezt a szolgálattípust, ha a szülei ott vannak a háta mögött és képesek eltartani őt. Azt gondolom, ez megint csak egy rendkívül rossz gyakorlat, nagyon rossz gyakorlat! Nekünk arra kellene törekednünk, hogy valóban, minél több fiatalt, aki ezt a szolgálati formát választja, tudjunk használni és foglalkoztatni nálunk is az egészségügyi és szociális rendszerben.

Ezért is, mivel erre szükség lenne, én helyesnek tartanám azt, hogy valóban közelítsük egymáshoz a szolgálati időt. Ne gondoljuk azt, hogy itt valamiféle büntetést kell mérni ezekre a fiatalokra a hosszabb szolgálati idővel.

A magunk részéről így támogatni tudunk minden olyan javaslatot, és szeretnénk is beadni ilyen módosító indítványt, amely a katonai szolgálat idejét és a polgári szolgálat idejét közelíti egymáshoz, azonos módon méri. De még egyszer mondom, mi természetesen nyitottak vagyunk a kompromisszumra: nagyjából azonos időt is el tudunk fogadni. De azt a feltűnő aránytalanságot, amely jelen pillanatban van, nem tartjuk helyénvalónak.

Képviselőtársaimnak köszönöm a figyelmet. A törvényjavaslattal kapcsolatban ezeket a gondolatokat szerettem volna megosztani önökkel. És még egyszer nagyon szeretném kérni a képviselőket, hogy átérezve mindazoknak a nehéz problémáját, akiknek valóban lelkiismereti vívódást jelent a fegyveres katonai szolgálat, kellő empátiával közelítsenek e törvényjavaslathoz.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu