POLONYI KORNÉL, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Ez az országgyűlési határozat, ami ebben a napirendi pontban szerepel, egy igen jelentős határozat lesz a jelen és a jövő magyar történelmében. Mint emlékezetes, ennek a határozatnak az előzménye majdnem tíz évre nyúlik vissza, hiszen a NATO-csatlakozással összefüggő külügyi és egyéb tárgyalások már a '90-es években elkezdődtek, és a múlt évben érett be ennek a külpolitikai fáradozásnak az eredménye. A határozat október közepén megjött, és a parlament igen dicséretes módon 93 százalékos többséggel fogadta el ezt a határozatot. Azt hiszem, példátlan az újabb kori parlamentarizmus történetében ilyen egység egy adott témát illetően.

A honvédelmi bizottság tárgyalta ezt a határozatot. Ellenzéki képviselők részéről érkezett olyan javaslat, hogy módosítanánk ezt a határozatot, amit október 15-én a Ház elfogadott, azonban úgy döntött a bizottság, hogy ennek a módosításnak nincsenek meg a tárgyi, erkölcsi és etikai alapjai. Tudjuk, hogy a válság lassan befejeződik, és nagyon szerencsétlen dolog lett volna, ha az újonnan belépett Magyar Köztársaság ebből a közösségből egy át nem gondolt és meg nem fontolt döntés eredményeképpen kilép. Úgyhogy azt kérjük a bizottságtól, illetve a parlamenttől, hogy a határozati javaslatot fogadja el, és terjesszük a parlament elé megvitatásra.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu