DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Mindössze néhány gondolatot szeretnék röviden kifejteni a vezérszónoklatok végén.

Azt hiszem, a mostani alkalommal és a korábban elmondottakból jó néhány dolog leszűrhető. Egyrészt az, hogy valamennyi frakció fontosnak tartja a törvényalkotást ezen a területen. Másrészt a javaslatot szakmailag döntően jónak tartották a hozzászólók. Azt is el lehet mondani, hogy szinte valamennyi vélemény ilyen volt.

Az én véleményem és frakciónk véleménye is az, hogy szerintünk is logikus, áttekinthető a jogszabálytervezet. Bizonyára szükségesek ugyanakkor módosítások, jobbító korrekciók. Ezek iránt valamennyien nyitottak vagyunk. Amennyiben ilyen jellegű anyagok benyújtásra kerülnek, azokat tudjuk támogatni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu