DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. A kelet-európai irodalom egyik világhírű klasszikus műve, a Háború és béke, és nemcsak annak címe, hanem annak mondandója is ismét teljes egészében aktuálissá vált a régiónkban. Szerencsére úgy tűnik, hogy vége a háborúnak, és remélhetőleg ez a béke tartósabb és főleg megalapozottabb lesz, mint azok a békék, amelyek a XX. században köttettek Kelet-Európáról, Kelet-Európában.
(13.30)
Minden háború tragikus, és azt gondolom, a háborúknál talán csak a diktatúrák népirtása lehet még borzalmasabb. A világ közvéleménye részben megelégedéssel és örömmel fogadta, hogy egy világhatalmi jelentőségű katonai szervezet a történelemben először - utalok itt arra, amit Balsai képviselőtársam mondott - az emberi és kisebbségi jogok megsértése miatt nyúlt fegyverhez. Nem véletlen talán, hogy a világ politikusainak másik része ezt pánikszerű félelemmel fogadta. Ezzel a beavatkozással az vált nyilvánvalóvá - és ennek a háborúnak az egyik nagy következtetése is ez -, hogy Európában, főleg a köztes Európában senki nem teheti meg immár azt, hogy saját országán belül büntetlenül a saját kisebbsége ellen fordul. És hál' istennek, úgy tűnik számunkra, legalábbis a világsajtóból, annak jelentéseiből ez derül ki, hogy az üzenetet minden józan politikus megértette határaink mellett is. Úgy gondolom, mindenki számára nyilvánvaló az, hogy ez a fellépés erősítette a Közép-Kelet-Európában élő kisebbségeket.
Tisztelt Ház! Biztos vagyok abban, hogy elmondhatjuk - az előbb már utaltam erre -, hogy a koalíciós kormány az ország és a nemzet érdekeit messzemenően figyelembe véve vett részt ennek a konfliktusnak a rendezésében. Az viszont rendkívül sajnálatos számomra, és nehezen is magyarázható, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a magát felelős ellenzéknek nevező Szocialista Párt enyhén szólva ellentmondásos magatartást tanúsított a válság során. Szerencsére a szocialisták prominensei nem követték Thürmer elvtárs belgrádi diadalútját, és így nem kellett Milosevics elnökkel sem parolázniuk (Közbeszólások az MSZP soraiból.), viszont több mint érdekes az, hogy néhány képviselőjük leült tárgyalni Szabadka helytartójával. Ez minimum - ma divatos szóhasználattal élve egyébként - átvezetési hiba. Az viszont, hogy a parlament szinte egyhangúlag megszavazott (Dr. Géczi József Alajos közbeszól.) határozatát a repülőtér és a légtér használata ügyében elkezdték értelmezgetni, és így tulajdonképpen nehezítették az ország helyzetét a NATO-ban, az MSZP euro-atlanti elkötelezettségét is megkérdőjelezte számomra. Legyen örök tanulság minden politikai erő számára, hogy egy veszélyes katonai konfliktus esetén, különösen amikor - történelmünkben először - a világ legerősebb katonai szövetségének vagyunk tagjai, nincsen helye, vélt vagy valós sérelmek esetén sem, a nemzeti egység megbontásának!
Hölgyeim és Uraim! A költő és államférfi, Zrínyi Miklós 1658-ban drámai levélben írta: "Ég a szomszédban Oclagelon háza.". Tisztelt Ház! A mi felelősségünk, hogy ez a tűz ne terjedjen át a mi házainkra - úgy tűnik, ez megoldódott -, de van egy másik, talán fontosabb is: hogy ezt a tüzet mi oltsuk el; tudniillik Szerbia a szomszédunk marad.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés