DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A koszovói békemegállapodás létrejött, a Biztonsági Tanács határozata megszületett, a katonai-technikai megállapodást a NATO és Jugoszlávia katonai hatóságai megkötötték, a jugoszláv fegyveres erők kivonulása és a KFOR-erők bevonulása megkezdődött. A légicsapások elérték céljukat: a népirtás megszűnt, az etnikai tisztogatásnak nevezett deportálások véget értek. Most meg fogjuk teremteni a deportáltak és a menekültek visszatérésének feltételeit, felépítjük házaikat és iskoláikat, megteremtjük a normális, békés élet feltételeit.

Új szakasz ez az egész világ számára. Ez volt az első olyan háború, amelyet nem piacokért, forrásokért, határok megváltoztatásáért, területek és befolyási övezetek megnöveléséért, hanem elvek és értékek védelmében vívtak. A NATO nem területét, hanem ezeket az értékeket és elveket védte meg, sikerrel. Nem beszélünk győzelemről, de a jövőben mindenki, aki bárhol a világon népirtást, tömeges deportálást, az emberi és kisebbségi jogok megsértését a politikai céljai megvalósításának eszközeként veszi fontolóra, el kell hogy gondolkodjon, és látnia kell magatartása következményeit.

A helyzet új Magyarország számára is, amely tíz éve felismerte, hogy nem a területét vagy befolyását kell növelnie, hanem gazdasági, tudományos és kulturális teljesítményét. A határokat nem megváltoztatnia kell, hanem azok szerepét kell gyökeresen átalakítani a közép-európai önazonosságból, a szomszédokkal való együttműködésből és az európai integrációból fakadó célokkal és következményekkel összhangban. Mind a nemzetpolitikánk, mind a szomszédpolitikánk, mind pedig az Európa-politikánk szempontjából új lehetőségek nyílnak.

A nemzetpolitikai céljaink megvalósítása terén nagyon bölcsen, nagyon körültekintően kell cselekednünk, tudatában az ismert veszélyeknek. A közép-európai együttműködésünket erősítenünk kell, és ki kell azt terjesztenünk Dél-Kelet-Európára is. Dél-Kelet-Európa a politikai és gazdasági újjáépítés és az abban való aktív magyar részvétel eredményeként a stabilitásnak és a prosperitásnak ugyanabba az állapotába kell hogy kerüljön, amelyet ma Közép-Európa már élvez. Az európai integrációba való teljes beilleszkedésünket pedig gyorsítanunk kell, élve a válság lezárulása által megnyitott új lehetőségekkel.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány politikája a válság során egyértelmű, világos és határozott volt, összhangban állott a kormány programjával, amely leszögezte, hogy külpolitikánkat az értékek és elvek mentén fogjuk alakítani. A légicsapásokat támogattuk, ami nem jelenti azt, hogy örültünk nekik. Nem elsősorban azért támogattuk, mert ez fakadt a nemzetközi kötelezettségeinkből, hanem azért, mert azonosultunk annak céljaival és az azok mögött álló értékekkel. Köszönjük a parlament támogatását, és köszönjük a politikai pártok támogatását, amelyek mind 1998 októberében, mind pedig '99. március 24-én megszavazták azokat a parlamenti határozatokat, amelyek lehetővé tették azt, hogy Magyarország a légtere és a légi bázisainak a rendelkezésre bocsátásával ésszerű keretek között támogathassa a NATO fellépését.

A kormány a válság egész folyamán végig rendszeresen egyeztetett a politikai pártokkal mind a parlamenti bizottságok keretei között, mind pedig a hatpárti egyeztetések során. A közvéleményt folyamatosan tájékoztattuk. A katonai titkokat természetesen nem tudtuk feltárni, és a jövőt sem tudtuk mindig jövendőmondó módjára előre látni, de valótlant soha sem mondtunk, és nem is fogunk mondani.

Sajnálatos, hogy a pártpolitikai viták és feszültségek a válság egy adott pontján mégis kihatottak egyes pártok magatartására. Sajnáljuk, hogy a Magyar Szocialista Párt megvonta támogatását a március 24-én még szinte teljes konszenzussal elfogadott határozattól. A kormány továbbra is egyértelműen és határozottan kiáll az értékek mellett, képviseli a nemzeti érdekeket, és továbbra is nemzeti konszenzusra törekszik. Végig tartottuk a kapcsolatot a vajdasági magyarokkal, folyamatos tájékoztatást kaptunk tőlük, és érvényesítettük szempontjaikat és érdekeiket. Elértük, hogy a NATO-szövetségeseink ugyanezeket a szempontokat és érdekeket magukévá tegyék. Amikor olyan fellépés került akár távoli lehetőségként szóba, mely súlyosan veszélyeztette volna a vajdasági magyarság biztonságát, akkor szövetségeseink egyetértésével elhárítottuk ezeket a felvetéseket.

Tisztelt Országgyűlés! A helyzet továbbra is bonyolult és nehéz, a próbatételek sorozatának még nincs vége, hisszük azonban, hogy az eddigi értékvezérelt politika fenntartásával, józan körültekintéssel és mindenekelőtt nemzeti összefogással meg fogjuk oldani az előttünk álló nehézségeket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu