DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Igen tisztelt Kovács képviselő Úr! Kár, hogy ön nem járt velem a közelmúltban Nagyecseden, amikor egy nagyon egyszerű parasztember nagyon világos fejjel azt mondta nekem, hogy "igen tisztelt miniszter úr, én nem mondom, hogy nincsenek komoly gondjaink, hogy nem szegény ez a környék, de én ugyanakkor azt gondolom - mondta ő nekem -, hogy ha bármilyen más kormányt a világon annyi megpróbáltatás ért volna, mint önöket (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.), hogy jött az árvíz, jött a belvíz, jött az orosz válság, jött a koszovói válság" (Nagy zaj az MSZP és SZDSZ padsoraiból. - Horn Gábor: És még rossz kormány is ráadásul!), és én még hozzátenném, amit nem mondott ez az okos parasztember: és jött az MSZP-s örökség (Derültség és taps a Fidesz és az FKGP padsoraiból.), ami önmagában súlyosabb, mint az összes válság együttvéve... (Derültség. - Szórványos taps az FKGP padsoraiból.) Nos, úgy gondolom, ha ön ott lett volna, és megértette volna, hogy ennek az egyszerű parasztembernek a logikája milyen kristálytiszta volt, akkor ön egy ilyen szégyenteljes gondolatsort nem mondott volna el itt a Házban (Taps a Fidesz és az FKGP padsoraiból.), ahol önmaguk hibáit akarta a polgári kormányra ráoktrojálni.

Ön elégedetlen velünk, természetesnek is tartom, hiszen ön a népnyomorgatásnak volt a szószólója, ön a Bokros-csomagnak volt a szószólója (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.), ön a kapkodó külpolitikának volt a megtestesítője. (Moraj az MSZP padsoraiból.) És itt nemcsak arra utalok, hogy ön a kicsit korábbi énjében még a Varsói Szerződés mellett állt ki (Szórványos taps a Fidesz és az FKGP padsoraiból.), és most át kellett hangolnia önmagát a NATO-ra, hanem aztán a NATO-t illetően is voltak kétségei, hol támogatta a NATO-t, hol fenntartásai voltak a NATO-val kapcsolatban.

Úgy gondolom, hogy ön elégedetlen ezzel a koalícióval és a kormánnyal azért is, mert itt nincsenek veszekedések, mint voltak önöknél (Derültség. - Közbekiáltások az MSZP és az SZDSZ padsoraiból: Á!), nincsenek hetente koalíciós egyeztetések. Én úgy gondolom, azért is elégedetlen, mert ha összeveti, hogy mi történt az MSZP-s 11 hónap alatt, és mi történt most a polgári kormány (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Szégyen!) 11 hónapja alatt, akkor láthatja azt az óriási negatívumot, ami az önök kormányzását terheli.

Hadd utaljak itt arra, hogy önök 11 hónapig először is nem tettek semmi mást, mint a korábbi Országgyűlés által hozott döntéseket hatályon kívül helyezték, megváltoztatták. Tizenegy hónapig semmilyen érdemi munkát önök nem végeztek, és most meg vannak döbbenve, hogy annak ellenére, hogy önök obstruálnak, meg akarják bénítani a Ház munkáját, mégis ez a Ház dolgozik, törvényeket alkot, előrehalad az úton. (Taps a Fidesz és az FKGP padsoraiból.) Hadd utaljak arra is, hogy bizony kérem, ez a kormányzás olyan eredményeket ért el ez alatt a rövid idő alatt (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Milyet?! - Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Csak egyet mondjál!), ami végül is lehetővé teszi azt a fejlődést, amely önöknek eszükbe sem jutott (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Csak egyet mondjál, Józsi!), mert itt a polgári kormány alatt nemcsak a családfejlesztés gondolata mint egy alapeszme valósult meg (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiból. - Közbeszólások: Családfejlesztés?), hanem megvalósult a világ... (Moraj az MSZP és az SZDSZ soraiban.), a vidékfejlesztés gondolata is, amely önöknek eszébe sem jutott.

Kérem - emlékeztetem rá önöket -, önök nemcsak hogy a vidékfejlesztést nem próbálták megvalósítani, hanem rendkívül durván támadták ezt a kormányt akkor, amikor a vidékfejlesztés gondolatát behozta a Házba, amikor azt mondotta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium legyen vidékfejlesztési minisztérium is, önök dühödten nekünktámadtak, hogy miért kell itt a vidékfejlesztésről szólni. Én úgy gondolom, igen tisztelt Kovács képviselő úr, szégyen az, hogy ön ezeket ilyen rövid idő alatt elfelejtette, és szégyen az, hogy ön másnak támad, miközben önök produkálni a Bokros-csomagon túl legfeljebb még a Tocsik-ügyet tudták. És ha összeveti, hogy önök mit növeltek, és mi mit növeltünk, akkor azt tudnám mondani, hogy önök növelték a Postabank kinnlevőségeit, növelték a Postabank által eltüntetett összegeket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és fel vannak háborodva azért, mert mi pedig konszolidáljuk azt, és én úgy gondolom, hogy mi konszolidálni fogjuk a népet is (Derültség az MSZP padsoraiból.), konszolidálni fogjuk a nemzetet is. És önök, remélem, elismeréssel fognak erről szólni.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Közbekiáltás az MSZP padsoraiból: Szégyen! - Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu