BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Megkímélem tisztelt képviselőtársaimat attól, hogy azt a számos hozzátenni valómat a vitához, ami lenne, elmondjam, sőt még azokat a dicséreteket sem fogom megismételni, amelyeket képviselőtársaim elmondtak a beszámolóval kapcsolatban és amelyekkel egyetértek.

Tisztelt biztos asszony, biztos urak, egyetlenegy idézetet szeretnék elővenni a beszámolóból, mégpedig a bevezetőjéből, bár nem csak a bevezetőjét olvastam el. Azt olvassuk a 9.-ről a 10. oldalra átmenő szövegrészben: "Érdemes megemlíteni, hogy szöges ellentétben az előzetes várakozásokkal, hiedelmekkel, azokon a településeken, ahol a polgármester és hivatalunk között nyílt konfliktus alakult ki, az októberi önkormányzati választáson szinte mindenütt új jelölt nyerte el a polgármesteri tisztséget.", képviselőtársaim is biztosan felfigyeltek erre a fontos mondatra. Azt gondolom, nyilván nem azért választottak új polgármestert ezeken a településeken, mert konfliktus alakult ki a kisebbségi biztos hivatalával, hanem azért volt konfliktus a kisebbségi biztos hivatalával, mert ezeken a településeken egy olyan konfliktus alakult ki egy, a kisebbségi kérdést - hogy úgy mondjam - nem megfelelően kezelő önkormányzati vezetés körül, ami szükségessé tette a kisebbségi biztos fellépését. És azok a magyar választópolgárok, akikről sok mindent gondolnak a politikai elit képviselői, ezeken a településeken bölcsebbek voltak, mint azok az önkormányzati vezetők, akik azt hitték, hogy a kisebbségekkel szembeni - mondjuk így - agresszív fellépéssel tábort tudnak maguknak teremteni azon a településen. Ezek az emberek bölcsebbek voltak, nem támogatták az effajta fellépést, és abban, hogy nem támogatták, biztos szerepe van annak a lassan, de biztosan változó közszellemnek, ami Magyarországon a kisebbségi kérdés, nevezetesen a romakérdés körül azért alakulóban van. És abban, hogy ez így van, biztosan szerepe van a kisebbségi ombudsman évek óta tartó tevékenységének, és ez alátámasztja azt, hogy milyen jó döntés volt néhány évvel ezelőtt ennek az intézménynek a létrehozása, és milyen bölcs döntést hozott az előző Országgyűlés, amikor megfelelő személlyel töltötte be ezt az intézményt.

Ezzel a megjegyzéssel csatlakozom mindazokhoz a pozitívumokhoz, amelyeket képviselőtársaim elmondtak, és az összes többitől most megkímélem önöket.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu