BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra késztet Fazekas Sándor képviselő úrnak két megjegyzése. Az egyik: a képviselő úr ismét elmondta azt, amit sokszor hallottunk a Fidesz politikusaitól, hogy ők ugyan nem ellenzik egy ilyen vizsgálóbizottság létrehozását, de a Miniszterelnöki Hivatal meg a Fidesz-frakció vizsgálata itt már minden lényeges kérdést megnyugtatóan tisztázott, a következtetéseket levonták.
Nem tudom, emlékszenek-e rá - én csak tévénézőként, újságolvasóként értesültem erről a folyamatról -, hogy amikor a kormányszóvivőt megkérdezték, hogy például megkérdezték-e a kormány vizsgálatánál az aláíró képviselőket, akkor az volt a válasz, hogy a kormány vizsgálata kizárólag az államtitkárokra irányult, tehát senki mást nem kérdeztek meg.
Amikor Surján László képviselő urat, aki a Fidesz-frakció vizsgálatát vezette, a televízióban arról kérdezte az újságíró, hogy például megpróbáltak-e kérdést feltenni Rónai Gábornak, hogy mégis mi történt és miért történt, akkor azt mondta, hogy a Fidesz-frakcióban nincs Rónai Gábor, tehát nem kérdezték meg. Amikor megkérdezték tőle, hogy Szemerkényi Rékát megkeresték-e a Fidesz-frakció vizsgálatánál, akkor azt mondta, hogy a Fidesz-frakcióban nincs ilyen személy, tehát nem keresték meg.
Azt gondolom, hogy nem beszélhetünk a kérdés megnyugtató vizsgálatáról addig, amíg valaki - ha már a Fidesz-frakció és a Miniszterelnöki Hivatal számára nem volt fontos, akkor valaki -, például egy országgyűlési vizsgálóbizottság mindazokat a személyeket megkeresi, akik érdemi információval szolgálhatnak azokról a kérdésekről, amelyeket az eddigi két vizsgálat nemhogy meg nem válaszolt, föl sem tett.
A másik megjegyzésem pedig, hogy a képviselő úrnak volt egy olyan megjegyzése, hogy a megfogalmazásban, ami a Kuncze és Szent-Iványi képviselőtársaink előterjesztésében szerepel, olyan fogalmazások vannak, amelyek, ha jól értettem, nem igazán tetszenek. Ezek után újra végigolvastam ezt a határozati javaslatot, és ez kérdőjeleket tartalmaz, kérdő mondatokat tartalmaz. Csak fölteszi a kérdéseket, hogy volt-e valami. Tisztázatlanság - ez a legerősebb szó, amit ez a szöveg tartalmaz, hogy valami tisztázatlan. Ezzel szemben a Fidesz-frakció vizsgálóbizottsági kezdeményezése tényként azt állította, hogy törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálata. Az prejudikáció. Ezt annak idején elmondtuk itt a plenáris ülés vitájában. Ebben az előterjesztésben semmi ilyen prejudikáció nincsen, ez egy korrekt előterjesztés, ami csak a kérdéseket fogalmazza meg, és én is nagyon bízom benne, hogy ezeket tisztázni fogja az a vizsgálat, amely reményeink szerint - és én bízom benne, hogy önök is mindent meg fognak tenni, hogy a jövő héten megalakulhasson a bizottság, a nyáron munkához láthasson, és az őszi nyitásra választ kapjunk mindazokra a kérdésekre, amelyekre egyelőre nincs válaszunk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés