DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum mind a három javaslatot egyértelműen támogatja.
Véleményünk szerint a legfontosabb, és az eddig tárgyalt javaslatokhoz képest új helyzetet is teremt a határozathozatal során az a javaslat, amely 1388. számmal a magyar egység, a békefenntartó erők kötelékében részt vevő 350 fős magyar kontingens részvételét javasolja.
(21.30)
A legnagyobb mértékben egyetértünk mind a létszámmal, mind a kilátásba helyezett feladatokkal kapcsolatban a magyar részvételi szándékkal, úgy gondoljuk, hogy ez a létszám biztosítja a feladatok haladéktalan teljesítését. Természetesen egyetértünk azzal a javaslati résszel is, amely a ma még nem ismert létszámú KFOR-erők törzsében történő magyar tiszti részvételt illeti.
Ugyancsak egyetértünk a koszovói rendezés kapcsán a Magyarország különleges földrajzi és stratégiai fekvéséből, helyzetéből eredő azon előterjesztéssel, amely az ország légi, vasúti és szárazföldi útvonalhelyzetéből adódóan lehetővé teszi a tőlünk északra, északnyugatra vagy északkeletre fekvő államok akadálytalan, leghamarabb és leggyorsabb módon történő áthaladását, és ami a koszovói rendezésben részt venni kívánó békefenntartók katonai kontingensének az áthaladását illeti. Ezek a javaslatok nemcsak az engedélyezés, hanem az áthaladás során esetleg felmerülő jogi problémák rendezésére is megnyugtató javaslatot tartalmaznak.
Természetesen egyetértünk azzal, hogy az 1998 decemberében már ötpárti konszenzussal elfogadott formával egyező megoldási javaslat a humanitárius segítségnyújtást - a majdnem egymillió menekült ellátására köteles táborokban a rend fenntartása, a menekültek napi életének megszervezése, ruhával és más mindennapi szükséglettel történő ellátása - és az azt teljesítő fegyveres erők áthaladását így szabályozza, úgy gondolom, hogy teljeskörűen rendezi; és a beszámolási kötelezettséggel - amire az előttem szólók is utaltak - az Országgyűlés minden vonatkozásban uralja majd azt a határozatot, amelyet elfogadásra javasolunk.
Köszönjük figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés