DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Dr. Helmeczy László képviselőtársammal együtt nyújtottunk be olyan módosító indítványt, amely T/1085/5. számon szerepel, és a jelenlegi tervezet pontosítását, jobbá tételét szolgálja. Ehhez szeretnék néhány szóbeli kiegészítést hozzáfűzni.
Egyrészt a módosítás első pontjához a következőket. A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény szerint az útlevél-hatóságok, valamint a Belügyminisztériumnak a belügyminiszter által kijelölt szervei törvényben meghatározott feladataik ellátása során kezelhetik a külföldre utazást korlátozó rendelkezés hatálya alatt álló állampolgár személyi adatait, az utazást korlátozó okot, illetőleg a kérelmező utazási jogosultságának megállapításához adatokat vehetnek át a bűnügyi nyilvántartásból.
A javaslat 19. §-a a bűntettesek nyilvántartásából adatigénylésre jogosultak között csak a Belügyminisztérium útlevélügyekben eljáró szerveit nevesíti, ezért a 12. § f) pontját szükséges kiegészíteni az útlevél-hatóságokkal is. Így lesz zárt, teljes az adatigénylői kör, és azt hiszem, hogy külön kifejtésre nem szorul az, hogy ez mennyire szükséges és logikus.
Másrészt a módosítás 2., 3. pontjában rögzítjük, illetve javasoljuk, hogy a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény szerint nem utazhat külföldre az - illetve az útlevél-hatóság az úti okmány kiadását megtagadhatja, vagy az úti okmányt visszavonja attól -, akivel szemben olyan bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás, amelyre a törvény 5 évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel, illetve aki előzetes letartóztatásban van, vagy lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, illetve ideiglenes kényszergyógykezelés alatt áll, valamint akit végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek.
A korlátozás a büntetőeljárás jogerős befejezéséig, illetve a büntetés kitöltéséig vagy végrehajthatósága megszűnéséig, illetőleg a kényszergyógykezelés befejezéséig áll fenn. A javaslat a Belügyminisztérium útlevélügyekben eljáró szervét a bűnügyi nyilvántartások közül csak a bűntettesek nyilvántartásából történő adatigénylésre jogosítja fel. Ezzel szemben az utazási jogosultság elbírálásához szükség van annak ismeretére is, hogy az érintett ellen folyik-e büntetőeljárás olyan bűncselekmény miatt, amelyre a törvény 5 évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel, valamint hogy előzetes letartóztatásban van-e, illetve hogy elrendeltek-e vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat vagy ideiglenes kényszergyógykezelést.
Ezért az útlevélügyekben eljáró szervek, illetőleg az útlevélhatóságok részére biztosítani kell az adatigénylés jogát a gyanúsítottak, valamint a kényszerintézkedés alatt állók nyilvántartásáról is. Ennek érdekében szükséges a javaslat 24. §-ának, valamint a 29. § d) pontjának ilyetén, továbbá az 1. ponthoz fűzötteknek megfelelően történő kiegészítése.
A módosító javaslat negyedik részéről pedig el szeretném mondani, hogy a határőrizetről és a határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény 69. § (1) bekezdésének módosítására irányuló rendelkezést a törvényjavaslat 67. §-ában meghatározottakkal szó szerint megegyezően tartalmazza a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló T/1081. számú törvényjavaslat 77. § (3) bekezdése is. Ezért a törvényjavaslatban szükségtelen rendelkezni a határőr-törvény 69. § (1) bekezdésének módosításáról.
Tisztelt Képviselőtársak! Minderre tekintettel javaslom a módosítást támogatásra. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés