DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlési Biztosok! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy elsőként kevésbé az ügy érdeméhez, konkrétan a beszámolóhoz tartozó megjegyzést tegyek.
Egyrészt úgy gondolom, hogy már-már botrányosnak tekinthető az, hogy a parlament egy ilyen fontos javaslatot, fontos jelentést tárgyal, és a jelentésben leginkább érintett minisztérium - a Belügyminisztérium - semmilyen szinten nem képviselteti magát. Elég, hogyha csak arra a két területre utalok, amely a Belügyminisztérium felügyelete és irányítása alatt áll: egyrészt az önkormányzatok, másrészt pedig a rendőrség. (Dr. Hende Csaba közbeszól.) Ez ebben a tekintetben így elfogadhatatlan. Természetesen nem vonatkozik a megjegyzés a kormány más képviselőjére, aki érdemben és hosszan fejtette ki a véleményét a jelentéssel kapcsolatban.
A Magyar Országgyűlés e jelentés megvitatásával elkezdi azon jelentések tárgyalását, amelyek sorra egymás után következnek. Még nem tudjuk egészen pontosan, hogy a jövő héten, vagy esetleg elhúzódik, és majd csak az ősz során kerül megtárgyalásra a többi országgyűlési biztos beszámolója. Ennek kapcsán is kénytelen vagyok megtenni azt a megjegyzést, amelyre egyébként a bizottsági előadó, Hargitai János úr is kitért, hogy a bizottsági vita során szintén nem feltétlenül és nem elsősorban a jelentések - illetve jelen esetben a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának beszámolója - volt a téma, hanem magának az ombudsmani intézménynek a jövője és léte.
Ez a vita hasonló módon zajlott le az alkotmányügyi bizottságban is, és ott is elmondtuk - és itt is fontosnak tartom megjegyezni -, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a jogállamiság egyik pillérének tekinti az ombudsmani intézményt. Meggyőződésünk, hogy nekünk, országgyűlési képviselőknek, a bizottságoknak és magának az Országgyűlés intézményének elsődlegesen az a feladata és célja, hogy ezt az intézményt védje, továbbfejlessze, hiszen a saját intézményünkről van szó, az állampolgári jogoknak az Országgyűlés általi védelméről valamelyest.
Ebben a tekintetben elfogadhatatlan, hogy kompetens politikai tényezők - immáron rendszeresen - elviekben megkérdőjelezik az ombudsmani intézmény létjogosultságát azok után, hogy a magyar jogállamiság alapjait néhány évvel ezelőtt ebben a tekintetben is megteremtettük. Úgy gondolom, hogy indokolt lenne, hogy a kormányzat és más meghatározó politikai tényezők elhatárolódjanak az ilyen jellegű bírálatoktól, mert amíg ez a bizonytalanság fennáll, addig nagyon nehéz érdemi vitát folytatni.
Örülök annak, hogy a bizottsági beszámolókból és itt a plénumon is kiderült, hogy alapvetően magával a beszámolóval igyekezett foglalkozni mindenki. Az előrehaladott időre tekintettel nem szeretnék kitérni azokra a részletekre, amelyekre már néhányan kitértek. Egyrészt a biztos úr is kiemelte a beszámolójának két részletét, másrészt pedig az Igazságügyi Minisztérium képviselője is foglalkozott ezekkel a témákkal. Egyik-másikra én is visszatérnék, de néhányat immáron nem kívánok érinteni, hiszen a beszámolókból, illetve a hozzászólásokból az derült ki, hogy a parlamenti pártok között e beszámolókkal, teljes elfogadásukkal kapcsolatban teljes egyetértés van. Természetesen a Szabad Demokraták Szövetsége is egyetért a beszámolóban foglaltakkal, és támogatja mind a beszámolót, mind pedig az országgyűlési határozati javaslatot.
Úgy gondolom, hogy ezen intézmény önmagában - mármint a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának intézménye -, már létében is jelentős visszatartó erőt jelent a jogsértések tekintetében. Ezt a különböző beszámolók kapcsán jól lehetett érzékelni - a statisztikai adatok ugyan jelentős mértékben változhatnak -, egy időben jelentősen emelkedtek, majd valamelyest bizonyos területeken visszaestek. A kisebbségi ombudsman beszámolójából tudjuk azt, hogy mintegy 15 százalékos emelkedés volt kimutatható az elmúlt évben. Én el tudom fogadni azt az érvelést, amely alapvetően azzal magyarázza ezt az emelkedést, ezt a 400-nál több ügyet, hogy az elmúlt évben ebben a tekintetben jelentős esemény történt, hiszen kisebbségi választások voltak. Ez óhatatlanul is azt kell hogy jelentse, hogy az ilyen jellegű ügyek száma megemelkedik.
Nagyon örvendetes dolognak tartom azt, hogy az emberi jogi és kisebbségi bizottság az Országgyűlésben napi kapcsolatban is együtt tud dolgozni a kisebbségi ombudsmannal. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen pozitív eredménnyel kell hogy járjon majd a későbbiek során. Ebben a tekintetben egy kicsit, ha szabad így mondanom, kívülállóként nézem a dolgot, hiszen az alkotmányügyi bizottság tevékenységéből, amelynek én is tagja vagyok, kevésbé következik az, hogy a kisebbségi ombudsmannal olyan jellegű napi kapcsolatunk kellene hogy legyen, mint a másik bizottságnak; ott ezt teljesen természetesnek és nagyon örvendetesnek tartom.
Fodor Gábor képviselőtársammal konzultálva tudom azt, hogy ennek nagy valószínűséggel egy törvényjavaslat-csomag lesz majd a végeredménye, és ha a különböző területeken az Igazságügyi Minisztérium képviselői, az Országgyűlés bizottságai, a kisebbségi ombudsmani hivatal képviselői egyetértésével születik a törvényjavaslat, akkor bízni lehet abban, hogy ez megfelelő megoldást ad mind a parlamenti képviselettel kapcsolatban, mind a választójoggal kapcsolatban, mind pedig egyéb más olyan területekkel kapcsolatban, amelyek indokolttá teszik a törvénymódosítást.
Én a választójogot tekintve valamelyest szkeptikus vagyok. Ne legyen igazam! - örülnék neki. Kétségtelen tény, hogy egy évek óta húzódó probléma a választójog, illetve a kisebbségek parlamenti képviselete. Félek egy kicsit attól, hogy ez nagyon nehezen lesz elválasztható az általános választójogi reformtól és a választási rendszer jelenleg folyó felülvizsgálatától. Ha sikerül a kettőt egymástól teljes mértékben elválasztani, és sikerül megoldani a választójogi reformtól függetlenül is a kisebbségek parlamenti képviseletét, azt nagyon fontosnak tartanám.
A beszámoló is tartalmazza, és természetesen máshonnan is tudhatjuk, hogy az Európai Unióban egyre jobban erősödnek azok a jogalkotási törekvések, amelyek a kisebbségvédelemre irányulnak, és az amszterdami szerződés is tartalmaz erre vonatkozóan többletrendelkezéseket. Meggyőződésem, hogy Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása kapcsán is rendkívül fontos feladat az, hogy ezen a téren azokat a hiányosságokat, amelyek kétségtelenül fellelhetők - és bizony nagyon súlyos hiányosságok esetenként - orvosolni lehessen.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
Szeretnék nagyon röviden kitérni arra, amely témára majd mindenki kitért az előttem felszólalók közül. Ez a bíróságok és a kisebbségi ombudsmani hivatal kapcsolata. Úgy gondolom, hogy az kétségtelen tény, hogy a jogállamiságnak egyik nagyon fontos alappillére a hatalmi ágak elválasztásának következetes érvényesítése, a bírói függetlenség teljes mértékben történő megteremtése és annak abszolút sérthetetlensége.
(21.10)
Azt hiszem, egyikünk sem vonja kétségbe, a beszámolóból is világosan kiderül, hogy a kisebbségi ombudsman és a hivatala is tisztában van azzal, hogy melyek a tevékenységének ezen a területen meglévő erőteljes és egyértelmű korlátai, mégis úgy gondolom, hogy érdemes lenne elgondolkodni; nem tartom katasztrofális problémának, de talán elgondolkodtató, és esetleg érdemes felülbírálnia, vagy felülvizsgálnia az OIT-nek az eddigi álláspontját. Hiszen a beszámolónak, azt hiszem, a 138. oldalán találjuk azt a példát, amelyik konkrét, jogerősen lezárt üggyel kapcsolatban adatszolgáltatást kért volna, s ezt is megtagadta a bíróság, illetve az OIT ebben a tekintetben egyetértését fejezte ki a bírósággal. Nem hiszem, hogy a bírói függetlenség ebben a tekintetben bármilyen sérelmet szenvedne, ha egy fokkal intenzívebb együttműködés alakulhatna ki, főleg ha jogerősen lezárt ügyekről beszélünk.
A beszámolóval kapcsolatban egyetlenegy dologra szeretnék még kitérni, illetve ez nem is annyira a beszámolónak, inkább megint csak az országgyűlési biztosi intézménynek a jövőbeni létével foglalkozna. Néhány évvel ezelőtt alkalmam volt találkozni - és ezt már többször is elmondtam, de úgy gondolom, jellemző példa, ezért itt is meg merem ezt ismételni -, parlamenti küldöttség keretén belül, a holland nemzeti ombudsmannal Hágában, aki akkor az európai szövetség élén állt. Amikor ez a dolog történt, éppen hogy csak elfogadtuk az országgyűlési biztosokról szóló törvényt a Magyar Országgyűlésben. Abszolút gyerekcipőben járt ez az intézmény, és nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy különböző felvetésekre milyen módon reagál egy, már nagy gyakorlattal rendelkező ország ombudsmana.
Akkor még bizonyos szempontból érthetetlen volt, és úgy gondolom, ma is inkább csak célkitűzés lehet, hogy a jogállamiságnak elérhessünk arra a szintjére, amelyet ő elmondott példaként, nevezetesen: általában minden olyan intézmény, szerv és annak bármely képviselője, aki a végrehajtó hatalomban tevékenykedik, tehát az ombudsmani vizsgálatokat alapvetően befolyásolja, illetve az ombudsmani vizsgálatok által érintett területeken dolgozik, nagyon erőteljes törekvése az, hogy lehetőség szerint ne kerüljenek be az ombudsmani éves jelentésbe, s a parlament előtt ne hangozzon el az intézmény, az adott szerv vagy az adott tisztségviselő neve, mert az bizony rendkívül súlyos következményekkel jár. Nem egy alkalommal jelentheti esetleg egy vezető politikus lemondását is egy-egy ilyen ügy, de természetesen általában nem marad el az államigazgatáson belül azoknak a negatív következményeknek a sora, amelyek ilyen esetekben érintik az adott tisztségviselőt.
Úgy gondolom, mi még nagyon messze vagyunk attól, hogy az ilyen jellegű jelentésben való szereplés megbélyegzést, negatív attitűdöt jelentsen. Azt hiszem, nem a közhivatalnokokra nézve dehonesztáló, ha ilyet mondunk, hanem inkább a jogállamiság fejlődését jelenthetné, ha majd szégyen lesz szerepelni az ombudsmani jelentésben. Ettől még messze vagyunk, de ha sikerül olyan módon együttműködniük a parlamenti pártoknak, ami sajnos nagyon kevés területen mutatkozott meg az elmúlt időben - ez örvendetes kivételnek tűnik -, akkor reméljük, a helyzet rövid időn belül érdemben is megváltozhat.
Mindemellett természetesen a Szabad Demokraták Szövetsége a beszámolót és az országgyűlési határozatot is elfogadja és elfogadásra javasolja. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés