DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Első kérdésére azt tudom válaszolni, hogy a kormány felkérte az Állami Számvevőszék vezetőjét, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, hogy végezzen vizsgálatot a Postabanknál keletkezett veszteséggel kapcsolatban, állapítsa meg, hogy mi okozta ezt a veszteséget, és amennyiben szükséges, tegyék meg a kellő intézkedéseket a felelősségre vonással kapcsolatban.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által végzett vizsgálat alapján valóban vannak arra utaló jelek, hogy a Postabank és Takarékpénztár korábbi vezetése folytatott olyan hitelkihelyezési és betételfogadási gyakorlatot, ahol a hitelkamatok mélyen a piaci hitelkamatok alatt, a betétkamatok pedig messze a piaci betétkamatok között voltak. Amikor az 1990-es évek közepén 30-40 százalékos hitelkamatok voltak, valóban volt olyan szerződés 4-20 éves lejárattal, amely alapján 10 százalékos kamatra adott kölcsönt a Postabank, és valóban voltak olyan szerződések is, amikor nem hitelt vettek fel az ügyfelek a banktól, hanem betétet helyeztek el, és a betéti kamatok 10-15 százalékkal a piaci betéti kamatok fölött voltak. (Mozgás és zaj a kormánypárti oldalon.) A jelenlegi becslés szerint ez a Postabanknak a szerződések életben maradása esetén összességében körülbelül 1 milliárd forint vagy esetleg ennél nagyobb értékű kárt okoz.

Ez a gyakorlat semmiképpen nem tekinthető szokásosnak és elfogadhatónak a hitelintézeti szférában, hiszen a bank számára veszteséget termel és ezáltal a betétesek biztonságát veszélyezteti. A Postabanknál egyébként nincs nyoma annak, hogy a belső szabályzatokban bármi módon is megpróbálták volna rögzíteni az ilyen gyakorlat kereteit, elveit. Az ilyen típusú kedvezmények nyújtása nem a banki, hanem egyéb szempontokat követett. Arra vonatkozóan, hogy ez a bank, illetve végső soron az adófizetők számára milyen kárt okoz, és milyen lépéseket lehet tenni, majd a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata fog választ adni.

A képviselő úr második kérdésében felsorolt személyekkel és a velük kötött ügyletekkel kapcsolatban nem tudok felvilágosítást adni, a Postabank ilyen ügyletei banktitoknak minősülnek. Az előző esetben ugyan mind a bank vezetése, mind az ügyfél eltekintett a banktitoktól, jelen esetben ez még nem áll fenn. Felvilágosítást csak akkor tudnék adni, ha az ügyfelek is eltekintenének a banktitoktól, és ezt közokiratban rögzítenék. Az ön által említett nevek egyébként csodálkozással töltenek el engem is, hiszen valamennyiük megfelelő pénzügyi ismeretekkel rendelkezik, tisztában volt és van a piaci kamatok mértékével, és teljes mértékben ismerték a Postabank helyzetét, sőt, részt vettek annak részleges rendezésében.

Harmadik kérdésére azt tudom válaszolni, hogy a Postabank jelenlegi vezetése a kedvezményes hitelkihelyezési és betételfogadási gyakorlatot azonnal felszámolta, megszüntette, és megfelelő szabályzatokban rendezte a hitelkihelyezéseket.

Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu