DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Ház! Elnök Úr! Képviselő Úr! Érdekes volt hallgatni a képviselő úr hivatkozását a 2000-től 2002-ig terjedő gazdaságpolitikai koncepcióra, mert ebből arra következtettem, hogy jelen volt a vitán a képviselő úr, valószínűleg részt is vett benne, és ott olvashatta, hogy az adóterhek folyamatos csökkentése a kormány célkitűzése - miközben hozzászólásában ennek az ellenkezőjét mondta.
Visszautalnék a koncepcióra: eddig is csökkentek az adóterhek Magyarországon, 1999-ben a tavalyi 47,5 százalékról a bruttó hazai termék költségvetési elvonása 45,8 százalékra csökkent, és az elkövetkező években - amint azt a képviselő úr is láthatta a kormány koncepciójában - ez az elvonás 2002-ig 40 százalék körüli arányra fog csökkenni. A célkitűzés az, hogy évente 1,5-2 százalékkal csökkentsük a centralizációt, a költségvetési elvonásokat. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az adók és a járulékok csökkennek.
Csak utalni szeretnék arra - amint az előző hozzászólásomban is elmondtam -, hogy elsősorban az élőmunkát terhelő járulékokat kívánjuk csökkenteni. Ez is adó vagy adó típusú járulék. Ezeknek a csökkentése azt jelenti, hogy versenyképesebbek lesznek a magyar vállalatok, több terméket tudnak eladni belföldön és külföldön, ezáltal több munkahelyet tudnak teremteni, hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez. Az élőmunkát terhelő elvonásokat tavaly 42 százalékról 36 százalékra csökkentettük, és az elkövetkező években tovább kívánjuk csökkenteni.
A személyi jövedelemadó-terhelést az elkövetkező években valóban csökkenteni akarjuk. Nem igaz az, hogy a legszegényebbek adóterhelését kívánja növelni a kormány ezekben az elképzelésekben; többféle tábla van, és a célkitűzés az, hogy senkinek ne nőjön az adóterhelése. Olyan csökkentést akarunk megcsinálni, amelyben mindenkinek valamelyest csökken vagy legalábbis nem változik az adóterhelése.
Kiszámítható adórendszert kívánunk létrehozni. Ugyan még nem tárgyalta meg a kormány, de a Pénzügyminisztérium elképzelése az, hogy három évre előre meghirdetjük az adószabályok változtatását, és egészen 2002-ig egy kiszámítható, évente előre látható változásokat tartalmazó adórendszer fog létrejönni. Ez illik egyébként bele abba a gazdaságpolitikai koncepcióba, amelyet a parlament a közelmúltban megvitatott a három évre vonatkozó költségvetési elképzelésekben. Nincs egyébként összhanghiány a kettő között, egyszerre nem lehet költségvetési tervezetet és adóreform-tervezetet is vitatni. A költségvetési tervezetben az adóreform-tervezet főbb célkitűzései benne vannak. Ezek valóban - mint ahogy a képviselő úr is említette - az adócsökkentés, a kiszámítható adórendszer, az adminisztráció egyszerűsítése, a beszedés hatékonyságának javítása.
Az adminisztráció-egyszerűsítésben szeretnénk elérni, hogy jövőre a felére csökkenjen az adóbevallásra kötelezettek száma. Egy olyan egyszerű adórendszert kívánunk bevezetni, amelyben sokkal áttekinthetőbb és sokkal egyszerűbb lesz az adózás. Reméljük, hogy ezáltal az adóbeszedés hatékonysága is javulni fog. Egyébként néhány hatékonyságjavító lépést tettünk a közelmúltban, nem mondhatnám, hogy mindig az önök egyetértésével; például az adónyomozó hatóság, az adóhivatal nyomozati jogkörrel történő felhatalmazása kifejezetten ebbe az irányba mutatott.
Az új adók bevezetéséről annyit hadd mondjak, hogy valóban szerepel a Pénzügyminisztérium koncepciójában korábban létező adónemek felújítása vagy új adónemek bevezetése, azonban kérem, ne felejtsék el, hogy a célkitűzés az, hogy a tőkejövedelmeket és a munkajövedelmeket terhelő adókat egymáshoz közelítsük. Ha nem adóztatjuk a tőkéből képződő jövedelmeket, akkor jobban kell adóztatnunk a munkából képződő jövedelmeket. Ha meg tudjuk adóztatni a tőkejövedelmeket, akkor csökkenteni tudjuk a munkajövedelmek adóját. Amennyi adót a tőkejövedelmeken be tudunk szedni, annyival fogjuk csökkenteni a munkajövedelmek adóját.
(9.20)
Úgy gondolom, hogy az az igazságos adórendszer, ahol a különböző csatornákon képződő jövedelmek egyformán vagy legalábbis egymáshoz közelítő módon adóznak. Ezért javasoljuk különböző tőkéből képződő jövedelmeket terhelő adók bevezetését vagy felújítását, hogy csökkenteni lehessen a munkajövedelmeket terhelő adókat.
A kormányzó pártok frakciójával folyamatosan konzultáltunk az adórendszer előkészítése során. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértés van, de mindenki ismeri az adórendszert.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés