DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Képviselő Úr! Úgy látszik, még mindig nem zárultak le a metodikai viták, holott úgy gondoltuk, ezek az agrártörvény elfogadásával lezárulnak. Az 1999. évi költségvetési törvényjavaslat vitája során bebizonyítottuk, hogy a vidékfejlesztési előirányzatokkal korrigált bázis esetén az agrártörvény előírásait az 1999-es költségvetés betartotta.

Az ön által említett 159,7 milliárd forintos idei támogatás pontos szám, azonban nem helyes ezt az 1998. évi megemelt előirányzathoz viszonyítani. Ha a '98-as eredeti, 130,5 milliárd forintos előirányzathoz viszonyítja, akkor ön is 22,4 százalékos növekedést kap. Nem akarok további számháborúba bocsátkozni, túllépve a támogatásokon. Azt azonban el kell mondanom, az is lényeges, hogy az előirányzatokat hogyan használják fel és kihez kerülnek azok a támogatások, mennyi kerül közvetlenül és mennyi közvetetten a támogatottakhoz.

Az alapanyag-termelők régi sérelme, hogy a támogatásokat mások, a feldolgozók, a kereskedők és egyéb intézmények kapják meg, ezek ösztönző, jövedelemnövelő támogatását az agrártermelők nem érzékelik. Az 1999. évi költségvetés során a szaktárca, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium javaslatára a kormány jóváhagyásával ezen a helyzeten változtatni kívántunk. Ezt tükrözte az, hogy a mezőgazdasági ágazatba sorolt termelők által igénybe vehető agrártámogatási előirányzat 52 százalékkal növekedett. Egy év eleji termelői tanácskozáson erről beszélt a miniszterelnök úr, arról a támogatásról, ami a termelőkhöz megy, képviselő úr.

Ez egyébként nem jelenti azt, hogy ezáltal minden rendben van a mezőgazdasági támogatások terén. Jó lenne persze sokkal többet költeni mezőgazdasági támogatásokra, és még inkább jó lenne, ha a pénz azokhoz kerülne, akiknek erre a legnagyobb szükségük van, és akiknek a termelését valóban támogatni kell. Ezért jelentős erőfeszítéseket tett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium azért, hogy az orosz válság és a későbbi válságok okozta hazai túltermelési válság hatásait enyhítse a termelők körében.

Az intézkedések közül külön említést érdemel a 3000 forint/tonnás jövedelemkiegészítés azok számára, akik lemondtak a garantált áras felvásárlás lehetőségéről. Ez önmagában mintegy 10 milliárd forint kihatású döntés volt. A piacra jutási előirányzatnál valóban feszültségek jelentkeznek, biztos vagyok benne, hogy Torgyán miniszter úr is szeretne több piacra jutási támogatást adni. Egyébként a feszültségek enyhítésére a mezőgazdasági fejezeten belüli 4,8 milliárd forintos átcsoportosításról már döntött a kormány.

Még egyszer elmondom, nagyon jó lenne, ha több pénz jutna azoknak a termelőknek a támogatására - egyébként az idén 52 százalékkal több jut -, akik valóban mezőgazdasági termékeket termelnek. Ez még mindig nem elég, és reméljük, hogy a következő években még több fog jutni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu