DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Ha egy mondattal szeretnék a kérdésére válaszolni, akkor azt mondanám, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy sporteseményeken, sportrendezvényeken hasonló tragikus események ne következhessenek be.
Konkrétan a Salgó-ralival kapcsolatosan a következőket tudom mondani:
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség az 1989. évi II. törvény alapján bejegyzetten működő társadalmi szervezet. Az Ifjúsági és Sportminisztériumnak a szövetség felett törvényességi felügyeleti jogköre nincs. Ennek megfelelően felkértem a szövetség elnökét és Salgó-rali szervező bizottságának elnökét, hogy saját hatáskörben vizsgálják ki a sajnálatosan bekövetkezett balesetek hátterét és a balesetek közvetlen kiváltó okait. A lefolytatott vizsgálat alapján az alábbiakról tudom tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést:
Az összes gyorsasági szakasz hosszú évek óta része a Salgó-ralinak, ezért mind a rendezők, mind a versenyzők számára jól ismertek. A versenyre kidolgozott biztonsági terv megfelelt a magyar és a nemzetközi sportelőírásoknak. A rendezői létszám felülmúlta a szabályokban előírtat, sőt, a nemzetközi ajánlásokat is. A versenyt megelőzően a közreműködő rendőrök számát megduplázták, s a helyi regionális televíziókban oktatófilmet sugároztak arról, hogyan kell viselkedni, melyek azok a szakaszok, veszélyes helyek, ahova nézők nem állhatnak. A verseny folyamán végig két kihangosítóval felszerelt autó haladt a mezőny előtt, amelynek feladata a közönség tájékoztatása és a pálya ellenőrzése volt. A frekventált szakaszokon a veszélyhelyeket külön megjelölték.
A verseny a rossz idő ellenére igen nagy érdeklődés mellett zajlott le, becslések szerint 120-150 ezer ember is kíváncsi volt a rali eseményeire. A verseny megtekintésére kilátogató nézők egy része azonban a rendezők legnagyobb igyekezete ellenére sem tartotta be a biztonsági előírásokat, és ez, sajnos, a versenytől függetlenül is munkát adott a rendezőknek, illetve az egészségügyi személyzetnek.
Több esetben le kellett például állítani a futamot, mert a nézők között tömegverekedés tört ki, melyet csak a rendőrök segítségével sikerült megszüntetni. A versenyen egyébként két nap alatt négy személyi sérüléssel járó baleset is történt, amelyben az egyik ez a halálesettel végződő tragikus eset is volt.
A baleset után a szervező bizottság úgy döntött, hogy a versenyt berekeszti, s az utolsó gyorsasági szakaszt törli a versenyből. Annak demonstrálására, hogy a versenyzők versenyezni szeretnének, de a nézői fegyelmezetlenségek miatt ezt biztonságosan nem lehet, a versenyben lévő mezőny zárt oszlopban, rendőri kísérettel, gyászlobogó alatt haladt át az utolsó szakaszon. Sajnálatosan az ilyenfajta nézői fegyelmezetlenségek nem csak magyar sajátosságnak tekinthetők, külföldi tv-állomások híradásában ugyanis tapasztalhattunk ehhez hasonló eseményeket. Hiba lenne azonban a Salgó-ralit a halál versenyeként beállítani, tekintettel arra, hogy a verseny eddig több mint 25 éves történetében ez volt a második alkalom, amikor ilyen sajnálatos esemény következett be.
A jelenlegi helyzetben rendelkezésre álló adatokból arra lehet következtetni, hogy a halálos baleset nem hozható összefüggésbe esetleges rendezési hibákkal. A minisztérium vezetése a rendőri vizsgálat lezárásáig - hiszen egy rendőri vizsgálat is folyamatban van -, a szövetség elnökségének bevonásával kíván visszatérni ennek az esetnek a tisztázására.
Szeretném elmondani, hogy a múlt évben a sporttörvény módosítása során a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy a sportesemények rendezésével s a nézők biztonságával kapcsolatos feladatot rendeletben határozza meg. Ez ebben az évben a kormány elé kerül.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés