ELNÖK: Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket, folytatnánk munkánkat. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a házbizottság befejezte munkáját.

A házbizottságban konszenzus született annak az indítványnak a tekintetében, hogy most a koszovói üggyel folytassuk munkánkat. Természetesen ez alatt az idő alatt - várhatóan és reményeink szerint - a technika megjavításra kerül. Ezt követően géppel folytatjuk - amennyiben kijavították a hibát - a szavazást; abban az esetben, ha erre mégsem kerülne sor, a Ház döntésétől függ majd, hogy kézi szavazással folytatja-e a munkáját.

Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a házbizottság ajánlását fogadja el a tekintetben, hogy most a koszovói ügy kerüljön a Ház asztalára. Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezt a cserét kézfelemeléssel nyugtázzák. Aki egyetért a cserével, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen, jól látható többség.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés döntése értelmében most soron következik a külföldi fegyveres erőknek a délszláv válság nyomán kialakult humanitárius szükséghelyzet megoldásában történt segítségnyújtás céljából a Magyar Köztársaság területén történő áthaladásáról szóló, valamint a koszovói rendezésben részt vevő nemzetközi erők tevékenységének elősegítéséről szóló, és "A magyar kontingens részvételéről a koszovói rendezésben részt vevő nemzetközi békefenntartó erőkben" címmel előterjesztett országgyűlési határozati javaslatok együttes általános vitája és a határozathozatalok.

Az előterjesztéseket új változatban, H/1386., 1387. és 1388. számokon kapták kézhez, tehát a korábbi javaslatokhoz benyújtott módosító indítványok értelmüket vesztették. (Folyamatos zaj.)

A kormány megbízásából először megadom a szót Szabó János honvédelmi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának. Miniszter úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu