DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Igen tisztelt képviselőtársam! Úgy gondolom, ön nem gondolta végig, hogy ténylegesen milyen kifogásokat hoz fel, hiszen amint említettem az előbb is, a 3 százalékos létszámcsökkentés tulajdonképpen nem is tekinthető egy tényleges létszámcsökkentésnek, itt legfeljebb egy létszámemelési stopról beszélhetünk a 3 százalék esetében.
Az eredeti kérdések között elhangzott az a felvetés, hogy a Miniszterelnöki Hivatal létszáma miért emelkedett. Azért, mert van kancellária típusú államvezetési gyakorlat, van elnöki rendszerben működő, és van inkább a miniszteriális létesítményekre épülő típus.
(13.20)
Ez az államvezetési típus a Miniszterelnöki Hivatal lényegi szerepére épül, ezért tehát én úgy gondolom, azt kifogásolni, hogy miért nem az MSZP elgondolásai szerint kormányoz egy polgári kormány, kérem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), ez egy tarthatatlan felvetés, ezért úgy gondolom, ezt el kell fogadnia tőlünk, hogy mi nem így kormányzunk.
Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés