DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 1999. március 24-én Egerben ön is részt vett az Északkelet-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács ülésén, amelyen a tanács meghirdette az SOP '97-es európai uniós Phare Kísérleti Program Alap pályázatát. Bizonyára emlékszik, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium jelen lévő képviselőjének javaslatára a tanács a több hónapos előkészítés során kialakított pályázati célokat kibővítette, a térségi összefogáson alapuló belvízrendezési infrastruktúra fejlesztés megvalósításával, egyúttal határozott a pályázati folyamatról, és a döntési mechanizmusról is. Ez utóbbiban rögzítette, hogy az a pályázat, amely az általános kritériumok bármelyikének nem felel meg, automatikusan kizárásra kerül.
A meghirdetett pályázatra szép számú jelentkező akadt. 271 pályázattal összesen 13 milliárd forintot igényeltek a pályázók. Ebből közel 3 milliárd forintot több mint 100 önkormányzat az imént említett célra. A pályázatok értékelésében és elbírálásában, szintén a tanács döntése alapján, mintegy 100 szakértő, illetve bizottsági tag vett részt. A munkájuk eredményeként kialakult döntési javaslattal szemben a tanács június 3-ai ülésén a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium képviselőjének nyomására szóbeli javaslat alapján három olyan pályázat került be a nyertesek közé, amelyek már a kiírásnak sem feleltek meg, illetve nem érték el a minimálisan szükséges pontszámot sem.
A döntést jelentős mértékben befolyásolta a döntés végső határidejének közelsége, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által szóban felajánlott plusz 100 millió forintos támogatási ígéret.
Tisztelt Miniszter Úr! Ön mint a Phare-pénzek felhasználásának szabályosságáért is felelős kormánytag mit kíván tenni annak érdekében, hogy csak a feltételeknek megfelelt pályázók kaphassanak támogatást? Mit válaszol ön azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a beadott belvíz-elvezetési célú pályázatokban érintettek, hiszen közülük egy sem jutott forráshoz? Ön szerint hogyan lehetséges az, hogy a beruházási, felújítási célú keretösszegből jelentős támogatást kapott egy tervezési célú, tehát a kiírásnak nem megfelelő pályázat? Fontosabb-e a pályázók támogatóinak személye, mint a pályázatok tartalma? Milyen alapon lehet a kormányzati szervektől támogatást kapni a szabályok megszegéséhez?
Kérem válaszát! (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés