DR. VERES JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Miután ellenzéki képviselőként a bizottság többségi véleményét tolmácsolom, ezért az elején szeretném elmondani azt, hogy a bizottság a T/1207. előterjesztést általános vitára alkalmatlannak tartotta, így kerülhet sor arra, hogy az ellenzéki padsorokból kerül ki a többségi vélemény tolmácsolója.

Tette ezt azért a bizottság, mert súlyos aggályok merültek fel a bizottsági vita során a javaslatban megfogalmazott kérdésekkel kapcsolatban. Ezek az aggályok alapvetően öt témakör köré csoportosíthatók. Elsőként: a javaslat egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy milyen pénzügyi hatásai vannak a most megfogalmazott törvénymódosítási javaslatnak. Nincs körülírva benne sem az, hogy hogyan működött a területfejlesztési törvény az eddigi időszakban, sem pedig az, hogy milyen hatásokkal lehet számolni, ha ezen módosítások bekövetkezése után átalakul az intézményrendszer. Ezt a pénzügyi bizottság kellő súllyal értékelve, hiányolva hozta meg döntését.

A második kérdés, amelyre a bizottsági vitában nem kaptunk kielégítő magyarázatot a kormány jelen lévő képviselőjétől, az a pont, amely a megyei fejlesztési tanácsokba a megyei földművelésügyi hivatal vezetőjét mint tanácstagot, szavazati joggal behozza. Ez a bizottság vitája alapján, a bizottság többségi véleménye szerint elfogadhatatlan; tekintettel arra, hogy úgy gondoltuk és úgy ítéltük meg, hogy egységes Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium van Magyarországon, mely minisztériumot egy személy képvisel a tanácsban. Ez az egy személy minden további nélkül tudja, képes és lehetséges számára, hogy képviselje a tanácsban az FVM egységes álláspontját. Úgy tapasztaljuk és úgy gondoltuk, hogy ezért szükségtelen a második személy képviseletét bevonni.

A vitában az is elhangzott, hogy természetesen az összehangolás és a forráskoordináció olyan módon is megvalósítható, ahogy eddig kialakult a megyei fejlesztési tanácsokban. Nevezetesen: az FVM-hivatalok vezetői a tanácsok meghívottjaként tanácskozási joggal vesznek részt, és az összehangolást ilyen módon, ezzel a technikával is megfelelőképpen le lehet bonyolítani.

A második kérdéskör, amelyben szintén jelentős vita bontakozott ki a tanács ülésén: a most megfogalmazott javaslat szerint feltehetően több régióban egyértelműen kormányzati túlsúly alakul ki a tanácsokban. Ezt mi elfogadhatatlannak tartottuk. Úgy gondoljuk, hogy az Európai Unió elveivel ez nincs összhangban, nem fog megfelelni az ilyen módon létrejövő regionális intézményrendszer az Európai Unió elveinek, ezért a módosításnak ezt a pontját mindenképpen átgondolandónak és a vitában a módosító indítványokkal korrigálandónak tartjuk.

A harmadik pont, amelyben a vita tovább folytatódott vagy kibontakozott, az volt, mely szerint a javaslat jelenlegi megfogalmazásában teljesen elfogadhatatlan módon a reálszféra képviselőinek képviseletét egy-egy regionális tanácsban mindössze két főre korlátozza. Úgy gondoljuk, hogy ez teljes félreértése a regionális területfejlesztési politikának, hiszen a gazdaság szereplőit majdhogynem kihagyja ilyen módon a szereplők közül, miközben a kormányzati szereplőket jelentős súlyban túlreprezentálja.

(10.10)

Ezért mi szükségesnek tartjuk - ahogyan itt az már elhangzott egy korábbi véleményben -, hogy egyrészt a gazdasági kamarákkal egyeztetett álláspontként kerüljön be a törvénymódosítás a parlament elé - immáron a módosítás benn van, de a további korrekciói is -, másrészt pedig elkerülhetetlennek tartjuk azt, hogy a kamarák mint szereplők megjelenjenek a regionális fejlesztési tanácsban. Nem valószínű, hogy pusztán önkormányzati és kormányzati szereplők képesek és tudnak olyan regionális politikát megvalósítani, amelynek valóságos gazdaságfejlesztő hatása lehet és amelynek ilyen módon az egyes térségeket és az ottani népességet, az ottani vállalkozásokat is pozitívan érintő hatása lehetne.

További kétségként fogalmazódott meg a bizottság vitájában az, hogy hogyan fog viszonyulni egymáshoz az így felálló regionális fejlesztési tanácsi rendszer és a régiók önkormányzatisága. Miután a bizottság vitájában erre a kérdésre, én úgy fogalmazok, érdemi választ nem kaphattunk, az előterjesztés erre nézve egyértelmű álláspontot nem fogalmaz meg, mert oly sok tisztázatlan kérdés van, amelyekről ma, a bizottsági véleményekben már szintén lehetett hallani, ennek hiányában ismét csak azt tudtuk megállapítani: a javaslat alkalmatlan arra, hogy az általános vitájára sor kerüljön.

Az utolsó kérdés, amely megfogalmazódott a bizottság vitájában, és amely szintén ezt az eredményt indukálta, az volt, hogy a központi régiók ilyen módon történő megfogalmazottsága az itt élő, itt dolgozó képviselők számára teljesen rendezetlen, teljesen tisztázatlan, emiatt szintén elfogadhatatlan.

Mint ahogy már az elején említettem: a költségvetési bizottság május 18-ai ülésén az imént elmondott hiányosságok és problémák miatt általános vitára alkalmatlannak tartotta a javaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu