DR. WEKLER FERENC, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Horváth Béla úr az előbb idézte a felszólalásom egy részletét a korábbi területfejlesztési törvény vitájából, amelyben az SZDSZ nevében arról beszéltem, hogy akkor miért nem értettünk teljes mértékben egyet a beterjesztett területfejlesztési törvénnyel. Meg kell mondanom őszintén, hogy valószínűleg nem fogok meglepetést kelteni, a mondandóm végén most is azt kell mondanom, hogy a most beterjesztett törvényjavaslat-módosítással sem értünk egyet.

Mielőtt azonban a végkövetkeztetést elmondanám, három dologról szeretnék beszélni. Egyrészt a nemzetközi összefüggésekről, másrészt a területfejlesztés mai magyar problémáiról, harmadrészt pedig a beterjesztett módosító javaslat részleteiről.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szólók közül többen említették a nemzetközi mintát, és az eddigi vitákban nagyon sokan állandóan arra hivatkoztak az elmúlt évek során, hogy Európában mi is a gyakorlat. NUTS-I., NUTS-II., NUTS-III., a megye megfelel-e a NUTS-II.-nek, nem felel meg, a régió megfelel-e ennek vagy nem felel meg. Láttam, a képviselőtársaim asztalán többeknek szerepel egy ilyen kis papírfecni, egy kis papír, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal állított össze, és meg kell köszönnöm ezt az egyszerű kis táblázatot, amelyben leírták, hogy egyes európai országokban mit jelent a NUTS-II., vagyis az a régió, amelyről itt ma vitatkozunk, illetve amelyet Magyarországon is létre akarunk hozni.

(11.20)

Ebből a táblázatból kiderül, hogy nincsenek minták. Úgy, ahogy igaz lehet az, amit korábban nagyon sok képviselő, többek között a kisgazdák és az MSZP egyes képviselői is említettek, hogy a mai magyar megye megfelelhetne a NUTS-II-nek, vagyis az európai elvárásoknak, ugyanúgy igaz az az állítás is, hogy Magyarországon két régió ugyanúgy megfelelne az elvárásoknak - mondjuk, egy dunántúli és egy tiszántúli régió. Ha a számokat nézzük: van Európában 5 millió 262 ezer fős régió, és van Európában 416 ezer fős régió is. Minden, ami e között a kettő között van, beletartozik, de ami ezen kívül van, az is beletartozhat, mert senki nem mondja és nem írta le világosan, hogy mik a kritériumai. (Bauer Tamás: Így van!)

Egy kritérium van, tisztelt képviselőtársaim, a kritérium pedig az, hogy legyen fogadókész szervezet, amely az európai támogatásokat fogadni tudja abban az esetben, ha élni kívánunk a támogatási lehetőségekkel. Ahhoz, hogy valamit fogadni tudjunk, három kritériumnak kell megfelelnie az adott szervezetnek: 1. legyen saját programja, amely alapján pályázhat az európai pénzekhez; 2. legyen saját forrása, mert feltétel, hogy saját forrásokkal rendelkezzen, de az már nem kritérium, hogy ez a saját forrás átengedett bevétel vagy saját bevétel, tehát hogy a régió adót szedjen, vagy ne szedjen, vagy az állam engedjen át forrásokat a régió számára annak érdekében, hogy pályázhasson; 3. nagyon lényeges, hogy természetesen legyen egy felügyeleti monitoringrendszer, amely vizsgálni tudja az átadott pénzek elköltési módját, hogy arra költik-e adott térségben, amire a pályázatot beadták, és amire a pénzt átutalták.

Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a mai magyar területfejlesztés kérdéskörét, akkor rájövünk, hogy ez a beterjesztett módosító javaslat sok mindennel foglalkozik, de nem a lényeges kérdésekkel, nem azzal, amiről beszéltem. A területfejlesztésnek ma tényleg vannak problémái Magyarországon. A probléma abból fakad, hogy az előzőleg elfogadott területfejlesztési törvény - már akkor tudtuk - problémákat, feszültséggócokat rejt magában. Az akkori kormánykoalíció egyes képviselői azt gondolták, hogy ha átengedjük a területfejlesztési pénzek egy részét helyi szintre, akkor ezzel megfosztjuk a kormány tagjait attól, hogy pénzeket osztogathassanak, és ez milyen rossz dolog.

Sajnos, be kellett látniuk az akkori véleményformálóknak, hogy nemcsak a pénzek osztását kellett átengedniük, hanem a helyüket is át kellett engedniük egy más koalíciónak, és most mások osztják azt a pénzt, amire mi, szabaddemokraták azt mondtuk, hogy a területfejlesztés rendszerébe tegyük be azt a sok száz milliárd forintot, amelyről korábban Baráth Etele már beszélt, és amely messze nem ugyanaz, mint amelyet ma a megyei területfejlesztési tanácsok osztogatnak; messze nem az a tizenegynéhány milliárd forint, hanem éves szinten 260-300 milliárd forint az a minimum, amit minden kormány évről évre osztogat területfejlesztés címszó alatt, de más módon a térségi kiegyenlítésre és a térségek fejlesztésére. Most nem azok a miniszterek osztják a pénzt, akiknél ott maradt, hanem más miniszterek osztják.

Mi azt javasoltuk, hogy e felett a pénzeszköz felett az Országos Területfejlesztési Tanács diszponáljon, és az Országos Területfejlesztési Tanácsban vegyenek részt mindazok a szereplők, akik az ország területfejlesztéséért felelősek, és akik a területfejlesztési pénzek felhasználásának lehetőségével rendelkeznek. Itt legyenek a miniszterek, itt legyenek a gazdasági élet szereplői, itt legyenek az önkormányzatok szereplői, itt legyenek a nemzetiségek szereplői, és itt legyenek a pénzvilág szereplői és a tudományos világ szereplői is, amikor stratégiákról és programokról, országos programokról döntünk. Ezt a rendszert szerettük volna leképezni helyi szintre.

A területfejlesztési törvény az alapot megadta arra, hogy egy alulról építkező területfejlesztési rendszer jöjjön létre, és ez pozitívum. Az elmúlt két-két és fél év pozitívuma az, hogy azokat a kistérségeket létrehozta, amelyek ma a területfejlesztés alapját képezik. A területfejlesztési törvény elfogadása után jöttek létre azok a kistérségi társulások, amelyek ma már alkalmasak arra, hogy saját programot készítsenek, alkalmasak arra, hogy pályázatokat írjanak, és arra is alkalmasak, hogy a kistérség területén a megszerzett pénzeket megfelelő módon felhasználják. Sajnálatos, hogy ebben a beterjesztett törvényjavaslatban - ahogy a korábbi törvényben sem - ezeket a kistérségeket nem támogatjuk sem forrással, sem lehetőséggel, sőt, a kistérségek szerepét csökkenteni kívánja az előterjesztő: a regionális tanácsokban a számuk csökkenni fog, így nem tudnak érvényt szerezni a helyi döntéseknek, a helyi akaratnak.

Sokan beszéltek már arról - Kis Zoltán úr és mások is, bizottsági előadókként is -, hogy az önkormányzati rendszer alapja az önkormányzatok, és az önkormányzatok és azok vezetői tudják leginkább, hogy mik egy térségnek a problémái, milyen módon lehet az adott térség gazdasági, szociális problémáit megoldani, és milyen programok segítségével lehetne ezeket a problémákat orvosolni. Ha ezeket az embereket, ezeknek a térségeknek a szereplőit nem engedjük be oda, ahol a regionális programok készülnek, és a regionális források elosztásra kerülnek, akkor természetesen nem lehet hatékony területfejlesztési politikát folytatni Magyarországon - természetesen pénzosztó politikát továbbra is lehet.

A másik problémája a mai magyar területfejlesztési rendszernek az - erre már részben utaltam -, hogy a pénz nem ott van, ahol ennek a hatékony felhasználása lehetővé válik. A pénz továbbra is a központi bürokrácia kezében van, és ennek a pénznek a felosztása sokszor nincs összhangban a helyben elfogadott területfejlesztési programokkal. Nemcsak a kistérségi programokkal nincs összhangban, hanem az időközben megszületett vagy megszületendő, éppen folyamatban lévő megyei területfejlesztési programokkal sincsen összhangban, sőt, a pályázati rendszer sem követi nyomon a különböző forráshelyeket. A megyei területfejlesztési tanácsok pályázati kiírása sokszor hasonló célokat támogat, mint például a Földművelésügyi Minisztérium turisztikai célú pályázati rendszere vagy más pályázati rendszerei. Ezeken a pályázatokon ugyanazok a szereplők vesznek részt, viszont a két döntéshozó nem koordinál, annak ellenére, hogy az FM képviselete most is biztosítva van a megyei területfejlesztési tanácsban. A különböző időelcsúszások miatt mégis előfordulhat az, hogy az egyik szereplő, a megyei területfejlesztési tanács támogat egy célt, a másik szereplő, az FM pedig ugyanazt a célt nem támogatja - vagy fordítva -, és ezzel természetesen zavarokat idéz elő a helyi területfejlesztésben, a helyi vállalkozásfejlesztésben.

A harmadik területfejlesztési probléma éppen az, amiről ma itt a legtöbb vita zajlott: a regionalizmus kérdése. A Szabad Demokraták Szövetsége 1990 óta markánsan azt hangoztatja, hogy Magyarországon szükséges a régiók kiépítése, a régiók létrejötte, szükséges egy alulról építkező regionális rendszernek a létrejötte, és ennek a regionális rendszernek természetesen önkormányzati régiónak kell lennie. Ezért hangoztattuk évről évre és folyamatosan, hogy gyakorlatilag nem célszerű funkció nélkül, feladat nélkül az intézményfenntartást végző megyék további erősítése. Ez is olyan pont volt, amivel korábbi koalíciós partnerünkkel vitatkoztunk; nem célszerű megyei közgyűlési elnökök kezébe adni a területfejlesztés kulcsát. Baráth Etele képletesen felvázolta, hogy mit jelenthet egy adott területen az, hogy egy megyei közgyűlési elnök öt-hat vezető szerepet is kénytelen betölteni a törvény erejénél fogva, és ezeknek a feladatoknak egyetlen ember nem fog tudni megfelelni, nem képes megfelelni.

Erre felhívtuk a figyelmet, de sajnos, akkor éppen szocialista politikusok ültek a megyei önkormányzatok élén, és ezt nem tudtuk a területfejlesztési törvényben érvényesíteni. Mára megváltozott a helyzet, ma jobboldali politikusok, elsősorban fideszes politikusok ülnek ezeknek a megyéknek az élén, és ők is azt gondolják, hogy ha nem adják le vagy nem adják át azt a funkciót, amit az előző törvénytől örököltek, akkor politikai érdeksérelmet szenved a pártjuk vagy saját maguk. Azt gondolom, hogy ez szűklátókörűség. Ugyanúgy, ahogy az előző szocialista vezetésű megyék megváltoztak, és most fideszes megyei vezetők vannak, visszafordulhat a kép, vagy más színű politikus ülhet ugyanabban a székben. A lényeg az, hogy nem szabadna emberekre, pozíciókra kihegyezni a területfejlesztés kérdését, és nem szabadna függővé tenni a területfejlesztés ügyét attól, hogy éppen ki milyen székben ül.

Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, és a módosított törvényjavaslatot olvasva szilárd meggyőződésem az, hogy itt óriási pénzek lebegnek egyes emberek szeme előtt, és azon gondolkodnak, hogy hogyan lehetne ezeket a pénzeket osztogatni úgy, hogy csak ők és csakis kizárólag a hozzájuk tartozó körök legyenek azok, akik diszponálni tudnak e pénzek fölött.

(11.30)

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először ezeket a pénzeket meg kell szerezni! Először országprogram kell, régióprogram kell, megyei program kell, kistérségi program kell ahhoz, hogy egyáltalán esélyünk legyen ezekhez a pénzekhez hozzájutni. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, megfelelő szakembergárdára van szükség.

Annak idején jeleztük, hogy a területfejlesztés intézményrendszere és a területfejlesztést kiszolgáló apparátus gyakorlatilag rendelkezésre áll Magyarországon a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány bürokratáin keresztül. Nem vették ezt figyelembe, mára párhuzamos struktúrák épültek ki: a Gazdasági Minisztérium felügyeli a Vállalkozásfejlesztési Alapítványt, a megyei területfejlesztési tanácsokat tulajdonképpen az FVM felügyeli, de önálló szervezetek, párhuzamos struktúrák, és most kiépül a regionális tanácsnak egy új munkaszervezete, ráadásul önálló jogi személyiséggel. Ez is egy nagyon érdekes része ennek a törvényjavaslatnak, amelyről eddig még nem nagyon beszélt senki, hogy a regionális tanács önmagában jogi személy, és jogi személy a regionális tanács munkaszervezete is.

Én a volt tanácsrendszerből emlékszem ilyen megoldásokra, amelyekkel ki lehet venni a döntéshozó grémium felügyelete, befolyása alól a szervezetet, és a szervezetnek közvetlenül minisztériumi vagy kormányrendelettel lehet feladatokat adni. Azt gondolom, ez is egy olyan vakvágány, amely ugyan mellékesnek tekinthető momentum, de nagyon érzékletesen jelzi, mutatja azt, hogy a törvényalkotó milyen irányba és milyen szándékkal ment el.

Többen említették - Horváth Béla úr is, aki sajnos már nincs itt a teremben -, hogy a területfejlesztési törvény módosítása új szervezeteket, térségi tanácsokat kíván létrehozni. Ezek az új szervezetek nem új szervezetek, hanem itt arról van szó, hogy a létrejött, spontán módon egy feladatra szerveződött regionális tanácsokat kívánja ellehetetleníteni az előterjesztő, és helyette térségi tanács címszó alatt tulajdonképpen, ahogy Horváth Béla úr elmondta, egy lobbyszervezetet tenne lehetővé, akar lehetővé tenni.

Nagyon érdekes, hogy ezekben a térségi tanácsokban, amelyeknek elvész a lehetősége az európai forrásokra való pályázásra, amelyeknek elvész a jogi lehetősége, hogy regionális tanácsként funkcionáljanak, ezekben a tanácsokban benne hagyja mind a kistérségi szereplőket, mind a gazdasági szereplőket, hadd legyenek ott, hadd beszélgessenek egymással, nem sok vizet zavarnak, legfeljebb meghallgatjuk őket, úgy sem kell figyelembe venni a mondókájukat. A regionális tanácsból, amelyben vélhetőleg lesz lehetőség források elosztására, pályázatokra, viszont kiveszi a gazdasági élet szereplőit, és kiveszi a kistérségi társulásokat, illetve azok egy részét, erről már részletesen beszéltem.

Azt gondolom, ez is egyértelműen bizonyítja azt, hogy a törvény előterjesztőjének nem az a célja, hogy a magyar területfejlesztési politika hatékonyabban, jobban működjön, nem az a célja, hogy a magyar területfejlesztési politika megfeleljen azoknak az elvárásoknak, amelyek lehetővé teszik az európai strukturális alapokhoz való hozzáférést, és lehetővé teszik egy-egy régiónak a fejlődését, hanem az a célja, hogy saját maga diszponáljon a potenciálisan szóba jöhető források felett.

A Szabad Demokraták Szövetsége azt javasolja, tisztelt miniszter úr, hogy függesszük fel e törvényjavaslat vitáját, kezdődjenek hatpárti egyeztetések egy ténylegesen kiépítendő önkormányzati régió irányában, és annak érdekében, hogy a következő néhány évben ne kelljen ismét módosítani a területfejlesztés rendszerét, és ez a területfejlesztési rendszer megfeleljen a magyarországi és európai normatíváknak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu