HEGYI GYULA (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Azért szeretnék emlékeztetni arra, hogy önöket nem az ausztrálok, hanem a magyarok választották meg az ország vezetésének, ezért jó lenne, ha a magyar társadalom érdekeit próbálnák szolgálni.

A 400 százalékos béremelésről szóló mesékhez képest igen elszomorító, hogy még a 16 százalékot sem tudják biztosítani. Mindenki tudja, hogy egy ország becsületéhez szükség van egy jól működő közszolgálatra, közszférára - ennek a dolgozóit meg is kellene becsülni. Önök és az önök propagandagépezete a decemberi vasutassztrájkot törvénytelen felfordulásnak nevezték, ehhez képest a Legfelsőbb Bíróság a múlt héten kimondta, hogy a vasutassztrájk minden tekintetben törvényes volt. Lehet, hogy ebből sokan azt a tanulságot fogják levonni, hogy nem kérvényeket kell fogalmazni a méltóságos kormánynak, hanem határozottabb eszközökkel kell harcolni a dolgozók érdekeiért. Az nagyon helyes egyesek szerint, hogy önök az amerikai repülőgépgyárak magánügynökeit megbecsülik; jó lenne, ha a közszolgálatban helytálló orvosokat, tanárokat, kisembereket is legalább tizedannyira megbecsülnék.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu