KISS ANDOR (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! A közelmúltban a sajtóból értesülhettünk, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium több helyen rajtaütés-szerűen szabálytalanul tevékenykedő cégeknél tartott ellenőrzést és állíttatta le a környezetszennyező tevékenységet. Eme tevékenységüket nagyon helyeseljük.
(15.20)
Mint Pest megyei képviselőhöz, hozzám is több környezetszennyezési gyanú jutott el. Ezek között egy tűnt fel különösen, mivel ugyanazon cég két telephelyéről is panasz érkezett, ami gyanússá tette az ügyet. Ez a két település Csévharaszt és Törökbálint. A két település lakói az alábbiakról tájékoztattak:
A cég a csévharaszti telepén szappant gyárt. Tevékenységét '96-ban kezdte, amellyel már akkor vihart kavart. Azon a helyen, amelyen a kft. telephelye van, több cég is működik, közöttük olyan is, amely élelmiszeripari tevékenységet folytat. Már a próbaüzemet is le kellett állítania az önkormányzatnak, mert a cég nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel. A társbérlő vállalatok több tiltakozó levelet, konkrét környezetszennyezésről szóló bejelentést írtak a helyi önkormányzatnak, valamint a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőségnek. A helyi lakosok fényképfelvételeket is készítettek, környezetszennyezésen érve az illető céget. Furcsa módon az önkormányzat és a környezetvédelmi felügyelőség ennek ellenére minden engedélyt kiadott, s az ellenőrzések során mindent rendben talált.
A történet tavaly folytatódott, amikor híre ment a településen, hogy veszélyes hulladékégetőt készülnek építeni, amelyben használt étolajat, olajos rongyot s a többit kívánnak égetni. A lakosság, mivel már jól ismerte az előzményeket, aláírásgyűjtésbe kezdett az égetőmű ellen. Akkor még az önkormányzat is meghátrált, de a környezetvédelmi felügyelőség, valamint a fellebbezés ügyében eljáró Pest Megyei Közigazgatási Hivatal megadta az engedélyt. A lakók jogosan tartanak a környezetszennyezéstől, különösen mióta Belgiumban kirobbant a dioxinbotrány; azóta tudjuk, hogy az égett olajok megsemmisítésekor dioxin szabadulhat fel.
Sajnos, a helyzet Törökbálinton sem volt jobb. Ott a cég veszélyeshulladék-gyűjtő és gépjárműjavító telep létesítésére kapott engedélyt a környezetvédelmi felügyelőségtől. A lakók szerint a cég megtévesztette a hatóságot, mivel a kérelemben nem valós adatokat tüntetett fel. Nem a kért területen kezdte el a tevékenységét, elavult helyszínrajzot mellékelt, amelyen nem volt feltüntetve a szomszédos lakóterület, valamint az M 0-ás, M 7-es, M 1-es autópálya, s amely komoly veszélyforrást jelent az itteni területekre. Nevezett terület a szocializmus idején folytatott áldásos tevékenységek miatt már amúgy is erősen szennyezett. Természetesen a lakosok itt is tiltakoztak - mindhiába.
Kérdezem ezért az államtitkár urat: minden rendben van-e a környezetvédelem területén e két településen? A lakossági tiltakozások (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), különösen ha megalapozottak, a hatósági eljárás során semmi jelentőséggel nem bírnak?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés