KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Vastagon megült itt a patkóban néhány olyan ostoba félreértés vagy félremagyarázás, amelyekről harmadikként sem felesleges talán újra szólni.
Először jómódúnak hazudott nagy családokról vagy a szocialisták által üldözött középjövedelmű családokról esett szó, miközben a statisztikai adatok, melyeket képviselőtársaim idéztek, ma is érvényes trendeket mutatnak. Statisztikai közhely - és nem az előző kormány bűne -, hogy a sokgyermekes családok között igen kevés a jómódú, és megfordítva: a legfelsőbb decilisben jövedelmet szerzők családjaiban szinte alig van gyerek. Azt gondolom, hogy ezen egy olyan családi juttatás, amelyik nettó 33 ezer forintot jelent egy hónapban, lényegesen változtatni nem fog.
A második állítás az volt, hogy szegénypolitikát csináltunk a családpolitikából. Az én igazi problémám az, hogy az a politika, amely a mai előterjesztés mögött áll, igazán a szegény családok gondjai iránt érzéketlen. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a gyes összege változatlan maradt, és semmit nem tudunk a gyes jövőjéről; ezt bizonyítja az, hogy az adókedvezményből a szegény családok nem vagy csak alig részesülnek; és ezt bizonyítja, hogy a minimális jövedelemből élők számára a gyed nem jelent előnyt.
(17.50)
Végül azt gondolom, hogy senki nem volt közöttünk, akinek a szavaiból az árnyéka is látszhatott volna annak, hogy a szocialistáknak vagy a szabaddemokratáknak az a bajuk, hogy egyes családok jövedelme, ha minimális mértékben is, de a gyed segítségével emelkedik.
Az a bajunk, hogy az átrendeződés vélhetőleg - és félünk, hogy a költségvetésben bizonyítható módon - a szegények rovására megy ismét végbe, és az a bajunk, hogy egy biztosítási típusú ellátást adófillérekből fognak fedezni, mindenkinek a fillérjeiből, azokéból is, akik nem részesülnek belőle (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) - utalt erre Szabó Sándorné képviselőtársam.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés