KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztában vagyok azzal, hogy a probléma, amit most fölvetek, nem országos jelentőségű ügy, de könnyen azzá válhat az ügyek számossága és hosszú évek óta tartó megoldatlansága miatt.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye összekötő- és bekötőútjainak jelentős részén 15-20 éve nem volt jelentősebb felújítás, néhány szakasz mára szinte járhatatlanná vált. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Négy évig mit csináltatok?)

A választási körzetemben található bekötőutak közül több is, de egy biztosan pályázhatna az ország legrosszabb állapotú közútja kétes dicsőségű címére. Ez a Kesznyéten-Tiszaluc közötti 7-8 kilométeres bekötőút. Ez az út valóban nem meghatározó jelentőségű a megye és a térség közúti közlekedésében, de a két jelentős lélekszámú település lakói, illetve az ott működő gazdasági társaságok életét mindennap megkeseríti, és szinte már lehetetlenné teszi.

Mint ahogyan az államtitkár úr előtt is ismert, a térség súlyos foglalkoztatási gondokkal küzd (Dr. Répássy Róbert közbeszól.), így minden befektetőre, munkahelyre létfontosságú szükség lenne. Sajnos azonban minden befektetni szándékozót azonnal elriaszt az utak ilyen siralmas állapota.

A Megyei Közútkezelő Kht. minden érdeklődésemkor és megkeresésemkor a felújítás elmaradását forráshiányra hivatkozva indokolja, ami valószínűleg igaz. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 1998-ban, a tél elmúltával a legnagyobb lyukakat eltüntették kátyúzással, de ezek élettartama a fél évet sem éri el. Az út esetében a pályaszélesség meghatározhatatlan, útpadka nincs, ma rosszabb állapotban van, mint valaha. (Folyamatos zaj.)

Szakmai körökben arra szoktak hivatkozni, hogy a forgalomsűrűség rendkívül alacsony, ezért nem indokolt a felújítás. Ez a tipikus 22-es csapdája: azért nincs forgalom, mert ilyen az út; felújítás viszont azért nincs évek óta, mert úgymond nincs forgalom. A Kesznyétenben lakók életét még az is keseríti, hogy a Tiszaújváros felé vezető úton van egy, valami csoda folytán önkormányzati tulajdonban maradt híd a Sajó folyó fölött, aminek állapota lassan életveszélyessé válik. Az évek óta forráshiányos település számára a híd felújítása eleve lehetetlen.

Néhány napja az államtitkár úr Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sajtótájékoztatóján szólt Északkelet-Magyarország autópálya- és közúthálózatának fejlesztéséről. Sajnos, a bekötőutakról nem esett szó. Mindenképpen szükség lenne egy több évig tartó, kampányszerű burkolatmegerősítési és -felújítási programra a mellékutakon is. Ezek nagyságrendje a megyében legalább 2 milliárd forint kellene hogy legyen, amit kizárólag a bekötőutakra fordítanának, mivel az utak állapota (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a választókörzetben, a megye számos térségében is hasonló.

Forrás: parlament.hu