DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én is ebben a témában szeretnék nyilatkozni, nevezetesen Szentgyörgyvölgyi úr hozzászólására. Ahogyan elmondta az FVM-hivatal vezetőinek a tanácstagság szükségességét, azt hiszem, hogy a partnerség elvének a részbeni félreértéséből fakad. Nemcsak ez az egyetlenegy mód van arra, hogy forráskoordinációt, összehangolást csináljanak. Azt tudom mondani, hogy egy megyei fejlesztési tanácsban szerzett hároméves tapasztalat alapján ez a forráskoordináció tagsági viszony nélkül is működhet. Működhet úgy, hogy ráadásul a Szentgyörgyvölgyi úr által hivatkozott, esetleg másfajta politikai dimenziók megjelenése is áthidalható, hiszen az agrárfejlesztési bizottságok véleményezésével az akkor még FM megyei hivatala vezetőjének tanácsban történő meghívotti részvételével, minden további nélkül az a fajta forráskoordináció, amellyel önök most indokolják a tagkénti részvételt, biztosítható volt, megoldható, és megfelelőképpen működhet.
Ráadásul van még egy ellenérv, nevezetesen az, hogy az FVM-et már képviseli egy személy minden esetben e megyei fejlesztési tanácsokban, és teljesen megmagyarázhatatlan: vajon akkor az az egy személy nem rendelkezik kellő információval a forrás-összehangoláshoz? Azt hiszem tehát, hogy európai uniós elvet is egyoldalúan értelmez az, aki a partnerséget ilyen módon értelmezi ebben a történetben, azaz csak tagként lehet partner valaki, azaz csak ilyen módon és ilyen nézettel lehet az új, önök által elképzelt felállásban az FVM képviselője a folyamatnak részese. Eddig is részese lehetett, részese is volt. Azt hiszem, hogy minden további nélkül biztosítható a normális együttműködésben a megfelelő forráskoordináció. Ilyen módon tehát szükségtelen egy minisztérium két személlyel történő képviselete.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés