DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Én is Lenártek képviselőtársam felszólalásához fűznék három megjegyzést.

Mindenekelőtt azt jegyezném meg, hogy az általa vázolt nehézségek a közigazgatás és az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatosan valósak. Azonban felhívnám a figyelmét arra, hogy éppen a mostani kormány 1052/1999. számú kormányhatározatának III/5. pontja 2001. december 31-éig előírja, hogy meg kell vizsgálni a regionális önkormányzatok létrehozásának a lehetőségét. Ez pedig azt mutatja, hogy ezen a nehézségen a mostani kormány is túl kívánja magát tenni, legalábbis az elvi kontúrokat szeretné felvázolni, márpedig amennyiben önkormányzatban gondolkodik, akkor nem a decentralizáció ellen, hanem a decentralizáció mellett foglal állást.

A második megjegyzésem arra vonatkozik, hogy a képviselőtársam felvetette, rendelkezzenek a munkaszervezetek önálló jogi személyiséggel. Éppen az önkormányzati rendszer megteremtésekor döntött úgy a parlament, hogy a polgármesteri hivatal - vagy más néven a képviselő-testület hivatala - nem rendelkezhet önálló jogi személyiséggel, mert ez a testület lehetőségeit formalizáltan gyengítené, ezért erről az oldalról is a testület szerepét kívánja erősíteni. Nincs önálló jogi személyisége a minisztertől elvonatkoztatva a minisztériumnak sem.

A harmadik megjegyzésem a brit rendszerrel kapcsolatos érvét érinti. Valóban igaz az, hogy jelenleg Nagy-Britanniában így épül fel a regionális fejlesztési intézményrendszer, ám a mostani munkáspárti kormánynak az a célja, hogy a skót és a walesi parlament létrehozása után megteremtse az önkormányzati régiókat is, és a területfejlesztést teljes mértékben decentralizált önkormányzati elvre építse.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu