DR. ZONGOR GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én is úgy gondolom, hogy az előttünk felszólalt fideszes képviselő úr itt némileg összekeverte a fogalmakat, és egy fogalmi tisztázást szeretnék most elmondani, mert nagyon sokféle regionális rendszer van Európában. Viszont az európai régiók gyűlése elfogadott egy nyilatkozatot, amelyben meghatározza a régió fogalmát, először ezt szeretném ismertetni. Eszerint a régió az a törvényes területi testület, amelyet az állami szint alatt közvetlenül hoztak létre, és politikai önkormányzattal van ellátva.

A regionális önkormányzatok európai chartája szerint pedig a régiók minden államban a központi kormányzat és a helyi önkormányzatok között elhelyezkedő, valamint az önszerveződési, illetve a központi hatósági jogkörhöz normálisan kapcsolódó, előjogokat élvező, választott testülettel rendelkező regionális önkormányzatok, képviseli a legnagyobb területi hatósági jogkört és lehetőséget, hogy saját felelősségre az ott élő lakosság érdekében a közügyek jelentős részét irányítsák a kisegítés alapján.

E két fogalomból számomra az egyértelműen világos, hogy az, amit mi most kikiáltunk majd régiónak, nem felel meg ezeknek a fogalmaknak. De ennél sokkal súlyosabb az, hogy az európai regionális fejlődés irányában alkalmazott elvek nem jelennek meg a módosításban, így különösen a decentralizáció; önnek teljesen igaza van, hogy emellett lehetne koncentráció is, de a szubszidiaritás elve sehol nem jelenik meg a módosításban. A partnerség elve, az ön hozzászólásából is kiderült, egy nehézkes ügy, mert akkor egyeztetni kell és késedelmek lesznek, márpedig az egész területfejlesztés, úgy gondolom, akkor lesz eredményes és hatékony, ha a partnerek együtt vannak, egyeztetnek (Az elnök jelzi az idő leteltét.), és kellő időt szánnak rá.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu