GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ÁPV Rt. tulajdonában lévő Matáv-részvények értékesítésekor az árfolyam folyamatosan csökkent. Feltehetően kedvezőtlenül befolyásolta az értékesítési árat a jegyzéssel egy időben történt kormányzati intézkedéssorozat.

Különböző információkból jól látható, hogy 1998 a Matáv életében kiemelkedő év; azt hiszem, eltekinthetünk most a gazdasági mutatók felsorolásától. Ennek ellenére meglehetősen szerény áron és túlzottnak egyáltalán nem nevezhető érdeklődés mellett zajlott a részvények jegyzése. Mennyiben játszott szerepet ebben a kormány által benyújtott távközlési törvénymódosítás, amely egyértelműen a Matáv pozícióit gyengítette?

A piacon lévő kárpótlási jegyek értékét különböző szakértők 15-20 milliárd forintra becsülik. Miért nem lehetett az eredeti kárpótoltaknak felhasználni kárpótlási jegyeiket a Matáv-részvények jegyzésénél? Lehet, hogy a költségvetés éhsége határozta meg a kárpótoltak kizárását? A napi sajtóban egyre több információ jelenik meg arról, hogy a privatizációs bevételeket túlteljesíti az ÁPV Rt.

A kérdéseim az államtitkár úrhoz:

Ön szerint optimális árat ért el az ÁPV Rt. a május végi Matáv-részvényeladásnál? Miért nem kínáltak Matáv-részvényeket kárpótlási jegyért cserébe? Felemészti-e a költségvetés hiánya a kárpótlási jegyek fedezetét és a privatizációs többletbevételeket is? Mit tesz a kormány a kárpótlási jegyek értékének növelése érdekében?

Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu