KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a miniszter úr válaszát. Ebben az ügyben szerettünk volna egy kicsit részletesebb információkat kapni a nemzetbiztonsági bizottság ülésén. Sajnálattal kell elmondanom tisztelt képviselőtársaimnak, hogy ma az ülés összehívása után a bizottság kormánypárti többsége, a MIÉP-pel megerősítve, nem tűzte napirendre a bizottság előtt ennek a kérdésnek a megvizsgálását.
Ugyanakkor azt is szeretném elmondani, hogy az eddigi meghallgatások során a magánnyomozó azt mondta, hogy ő törvényesen folytatta ezt a munkáját, törvényes megbízás volt, és az ő munkája sem ütközött a törvényekbe. Ebből azt a következtetést tudom levonni, hogy ha törvénytelenség történik, akkor a hatalom lefoglalja a bűnjeleket és bizonyítékokat; ha nem történik törvénytelenség, akkor a hatalom mindezt megvásárolja.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés