KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egyrészt úgy gondolom, hogy az ügy nyilvánosságra hozatala, nyilvánosság elé tárása mellett segítenünk kell a rendezésben a Postabank új vezetését. Ezért minden alkalommal világossá kell tenni, hogy a régi Postabank régi vezetésének felelősségi körébe tartozó károkozásról van szó, melyet érintően az új Postabank új vezetése tesz rendet, és már meg is szüntette ezt a hitelezési gyakorlatot.
Másrészt azt látom, hogy az említett személyek felelőssége felügyeleti, ellenőrzési szerepük miatt minősített felelősség, hiszen sporthasonlattal élve jól tudjuk, hogy a fociban a bundához elég volt megvásárolni a két kulcsszereplőt, a kapust és a középcsatárt. Ők mindent tudtak, és mindent el is döntöttek, és a mérkőzés kimenetelét visszafordíthatatlanul befolyásolták. De röviden és másként azt is mondhatnám, nincsen jéghegy csúcsa nélkül. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés