KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az M7-es autópálya mielőbbi megépítése nemcsak nemzetközi kapcsolataink, nemcsak kereskedelmi-gazdasági kapcsolataink miatt kiemelt jelentőségű, de a vidék fejlesztése, a Dél-Dunántúl bekapcsolása a gazdaság vérkeringésébe szintén olyan célok, amelyek szempontjából - nyugodtan mondhatjuk - sürgős, tovább nem tolható feladat az M7-es autópálya megépítése.
Mégis úgy tűnik, egyre messzebb kerül az autópálya dél-balatoni szakaszának megvalósítása, sőt az utóbbi napok hírei alapján úgy tűnik, hogy a sztráda helyett szinte csak tervek készülnek. Néhány hete még a közlekedési tárca válaszában az hangzott el, hogy a határtól Nagykanizsáig lévő szakasz építése 2002-ben kezdődik, és csak utána kerül sor a dél-balatoni szakasz megépítésére. Akkor még nem tűnt fel a válaszban ez a bizonytalanság, hiszen korábban arról volt szó, hogy egyszerre épül Zamárditól Balatonkeresztúrig és a határtól Nagykanizsáig. Mi ez az időbeli eltolás?
Aztán pár napja országos napilapunkban, a Magyar Nemzetben nyilvánosságra kerültek olyan tervek, amelyek az új vonalvezetést mutatják, és ebből az egyik szerint a balatoni autópálya Kaposváron keresztül megy. Azt gondolom, mindenki, aki csak egyszer is ránézett a térképre, tudja, hogy a Balaton kiemelt idegenforgalmi jelentősége miatt semmiképpen sem célszerű, ha az M7-es autópálya, azaz az 5-ös folyosó megépítése Kaposvár irányában történik.
Én értem, hogy vannak a vidékfejlesztésben is lobbyk, de a kérdésem így hangzik, miniszter úr: meddig enged, s enged-e a vidékfejlesztésért felelős tárca az értelmetlen lobbyzásnak? Kaposvár felé halad-e majd a balatoni autópálya, s végképp el akarják-e tolni az M7-est?
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés