DR. KÖVÉR LÁSZLÓ tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A nemzetbiztonsági érdek nem feltétlenül áll ellentmondásban a politikai érdekkel. Én azt gondolom, hogy a megfigyelési ügy tisztázása és minél gyorsabban történő végleges lezárása - ennyiben egyetértek önnel - politikai érdek, méghozzá, azt gondolom, mindkettőnk, tehát úgy az ellenzék, mint a kormánypárt politikai érdeke. Hogy erre ez idáig miért nem került sor, abban a felelősség kérdését nyilvánvalóan másképpen látjuk.
Ön a kérdésében burkolt utalást tett arra nézve, hogy megítélése szerint én összekevertem a Fidesz pártpolitikai érdekeit a nemzetbiztonsági érdekekkel. Tájékoztatom önt, tisztelt képviselő úr, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal egy munkatársának közreműködése ebben az ügyben nem tekinthető szakértői közreműködésnek, ahogy ön ezt aposztrofálta. Neki mindössze az volt a feladata, hogy első kézből származó információkkal meggyőződjön arról, hogy vajon az érintett úr, akinek ma már a neve is ismert, valóban rendelkezik-e olyan típusú dokumentumokkal, bizonyítékokkal, amelyekről állítást tett, illetve van-e ennek az ügynek - tekintettel az úr előéletére, korábbi nemzetbiztonsági kötődéseire, illetve azon előre jelzett igényére, amely a nemzetbiztonsági szolgálatokkal volt kapcsolatban - olyan vonatkozása, amely megalapozza azt, hogy nemzetbiztonsági érdek is fűződik ennek az ügynek a felderítéséhez.
Miután a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársa meggyőződött arról, hogy az úr igényeit nem lehet teljesíteni, amelyet a dokumentumok átadásáért támasztott feltételként, miután meggyőződött arról, legalábbis a beszélgetések során, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok élő hálózatának, illetve munkatársainak nincs köze az ügyhöz, ezek után én a magam részéről nem is vettem tovább igénybe az ő szolgáltatásait, illetve eltiltottam az ügyben való részvételtől. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés