LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Ha csak válaszának azt a részét nézem, amely az elmúlt időszak történéseit sorolja föl, akkor nem fogadtam volna el ezt a választ. Annak reményében fogadom el mégis a választ, hogy az a bizonyos egyeztetés, amelyről szólt, amely a három minisztérium akaratát megpróbálja összefogni, végre nemcsak határozatokkal, de a gyakorlatban is segíteni fogja az itt élő több mint 800 ezer ember napi gondját, és bővíti a települések népességmegtartó lehetőségeit.
Az ott élő képviselők nevében is fogalmazhatom, pártállástól függetlenül, hogy ősszel visszatérünk erre a témára, és a költségvetés ismeretében fogunk majd arról nyilatkozni, hogy igazán el tudjuk-e fogadni ezt a választ. Most én ezt egyelőre elfogadom.
Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiban. - Dr. Kávássy Sándor: Nagylelkű!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés