MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr kérdéssorozata jóval meghaladja azt a keretet, amelyre a válasz négy percben összesűríthető. Ennek ellenére a részletek mellőzésével igyekszem néhány lényeges kérdésre kitérni.
Elöljáróban le kell szögeznem, a beruházás pénzügyi hátterét, az ingatlanfejlesztés egyéb lehetőségeit nem mi vizsgáltuk. A képviselő úr által felvetett kérdések jelentős részére az előző kormány alatt születtek döntések. Mindenképpen elmondható azonban, hogy a beruházás a MÁV Rt. szolgáltatásait és fejlesztését nem veszélyezteti. A leromlott állagú épületeket a MÁV évtizedek óta nem használta, és a jövőbeni vasúti forgalom ellátásához sem szükségesek e területek.
Az ingatlant a MÁV Rt. 1997-ben nyilvános árverésen értékesítette. Ennek során nem tettek különbséget a vállalkozók között. A beruházás egyébként a hazai kis- és középvállalkozók számára elsősorban azzal a lehetőséggel járhat, hogy egyes részterületeken bekapcsolódhatnak a kivitelezésbe, és letelepedhetnek a városközpontban.
A pályázatok elbírálásakor a tárca és a MÁV Rt. vezetése figyelembe vette a Nyugati pályaudvar általános rekonstrukciójára készített koncepciót. A legfontosabb feltétel az volt, hogy a tervezett építkezés illeszkedjen a pályaudvar későbbi felújítására készített tervekhez. A pályázat nyertesének a területért fizetett összegen felül a mai kor követelményeinek megfelelő létesítményekkel kellett pótolni azokat az elbontott épületeket, amelyekre a vasútnak továbbra is szüksége van. Példa erre a már elkészült modern szociális épület.
A pályaudvari vágányok részleges felülépítésének jogáért külön fizetett a beruházó, az elbontott vasúti pályát pedig saját költségén kell helyreállítania. A már említett rekonstrukciós terv szerint ezen a területen a már korszerű D-55-ös biztosítóberendezés épül, amelynek megvalósítását nagyrészt a befizetett összegből fedezzük, a beruházó további hozzájárulása mellett. Mindezeken túl az építtetőket terheli egy új utascsarnok, valamint a felülépítést és a csarnokot összekötő látványos üvegtető építése is.
(14.50)
Megállapodás született továbbá arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a West End Kft. közösen vállalják a Ferdinánd-híd felújításának költségeit. Az építkezés megkezdése előtt mind a főváros, mind az Országos Műemléki Felügyelőség elfogadta a terület részletes rendezési tervét, és hozzájárult a tervezett hasznosításhoz. A vasúti létesítmények kivitelezése a hatályos jogszabályoknak megfelelően, a szakhatóságok hozzájárulása, illetve a Közlekedési Főfelügyelet engedélye alapján folyik. Itt kell megjegyeznem, hogy a beruházás megkezdése épp azért húzódott évekig, mert a minisztérium csak akkor adta hozzájárulását a szerződések megkötéséhez, a felülépítés engedélyezéséhez, amikor a vasút érdekeit biztosítva látta.
Az Európában széles körben alkalmazott vasútpálya-felülépítés eddig ismeretlen volt Magyarországon. Ennek ellenére tárcánk eddig egyetlen esetben sem adott engedélyt az érvényben lévő szabályoktól való eltérésre. Épp most van elbírálás alatt egy ilyen kérelem, de a felmentést csak abban az esetben adjuk meg, ha a biztonsági követelmények maradéktalanul teljesülnek.
A beruházás pénzügyi háttere, a beruházásnak a városfejlesztésben és a kereskedelemben betöltött szerepének megítélése nem a tárca feladata. De elmondhatom, hogy az építésre az érvényes városrendezési szabályzatok és besorolások szerint kerül sor. Személyes meggyőződésem pedig az, hogy ha a leromlott városrészek helyén új üzletközpontok épülnek, az mindenképpen a város javára válik.
Összegzésként elmondhatom, hogy az értékesítésnek az lett az eredménye, hogy a teljes pályaudvari rekonstrukcióhoz hiányzó milliárdok ellenére legalább a pályaudvar egy része megújul. Így egy modern, vonzó létesítmény jöhet létre, amely reményeink szerint újabb utasokat csábít a vasútra, és ebben jelentős szerepe van az ingatlanfejlesztésnek is.
Kérem a képviselő urat és a tisztelt Házat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés