ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Mint köztudott, a West End létrehozásának ötlete a MÁV Rt. vezérkarától ered. Úgy hírlik, Tömpe-Sipos-Urbán elvtársak mesteri hármasa az ötletgazda. Indult az ügylet 3,8 hektáron, azután 5,3 hektárra nőtt, és ma úgy tűnik, hogy az étvágy csillapíthatatlan - ki tudja, mi lesz a vége. A Demján Sándor nevével is fémjelzett TriGránit Rt. - vezérigazgató Bartha Ferenc - rendelkezik a területtel. Úgy tűnik, hogy a kanadai Much cég pedig a befektető. Jó volna tudni, milyen üzletet kötött a MÁV, és mindebből kinek lesz haszna. Egy dolog biztos, a kanadai csoport teljes állami garancia mellett szerzett hitelből, és nem saját tőkéből fogja a beruházást megvalósítani. A beruházás és a piaci értéken történő majdani hasznosítás így teljesen kockázatmentes - mármint a kanadaiaknak. Mellesleg jegyzem meg, ilyen feltételek mellett magyar vállalkozó is akadna. De hol kap magyar cég ilyen ajánlatot? Saját hazájában biztos nem!
A következőket kérdezem:
Az állomási területek eladása során reális értéken történtek-e az ingatlanhasznosítások? Sikerült-e az így befolyt összegekből valamit a vasúti rekonstrukcióra is költeni vagy annak finanszírozására fordítani? Sikerült-e a pályaudvar részleges felülépítéséből legalább annyi kiegészítő pénzforrást szerezni, hogy a felülépített szerkezet alatt korszerű, a jelenlegi előírásoknak megfelelő vasúti pálya, biztosítóberendezés, utastájékoztatás és a többi valósuljon meg? Vannak-e olyan koncepciók, amelyekben lehetőséget kaphat a hazai kis- és középvállalkozói réteg is? Megalapozott vasútüzemi, utasforgalmi, technológiai vizsgálatok alapján készültek-e a Nyugati pályaudvar vasúti koncepciótervei, hogy a csillogó épületek mellett a vasúti létesítmények is valahogy a kor színvonalán valósuljanak meg?
A Nyugati tér átalakulása, tömegközlekedési súlyának felértékelődése, a vasúti kapcsolatok és az ott ezért megkövetelt biztonsági kérdések komplex kezelést igényelnek. Ezért fontos a szakhatóságok összehangolt munkája az engedélyezési eljárások törvényes végrehajtásánál. Aggasztó, hogy a kivitelezés érvényes építési engedélyek nélkül folyik, a hivatalos aláírások és eljárások megkerülésével, nem először az ilyen nagy beruházásoknál. A kész tények elé állított állami érdekeltség, kötelezettségek viszont mindig hátrányos kompromisszumra kényszerülnek.
Miért a vasúti feladatok elhagyásával alakulnak az építési fázisok? Miért barkácsolják a Ferdinánd-hidat, és a megnövelt, felülépített vasúti terület pénzbeni megváltása megtörtént-e? Ki és hogyan képviseli ebben az esetben a vasút érdekeit? Miért a vasút kényszerül a beruházó által okozott idő- és pénzügyi zavar miatt szakmai visszalépésekre? Miniszter úr... - illetve államtitkár úr, elnézést -, mint a MÁV Rt. alapító tulajdonosi képviselője milyen döntésekkel, közreműködésekkel vesz részt a szereplők számára kölcsönösen előnyös megoldások kialakításában?
Kénytelen vagyok ezeket a kérdéseket feltenni, hiszen olyan nevek állnak e mögött az ügylet mögött, hogy az ember óhatatlanul rákérdez. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés