VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! A határátkelőhelyek megnyitásával és a már meglevők működtetésével kapcsolatos kérdések a pénzügyminiszter hatáskörébe tartoznak, engedje meg tehát, hogy illetékességből a külügyminiszter helyett én válaszoljak erre az interpellációjára.
A Pénzügyminisztérium irányításával működik a határátkelőhelyekkel foglalkozó tárcaközi bizottság, amelynek tagja a Külügyminisztérium is, és feladata az érintett tárcák bevonásával a beérkezett kérelmek elbírálása, majd pozitív állásfoglalás esetén a kormány-előterjesztés elkészítése. Új határátkelőhelyek létesítéséről, a meglévők bővítéséről a kormány dönt, és biztosítja a szükséges költségvetési hátteret. A Külügyminisztérium politikailag támogat minden olyan kezdeményezést, amely segíti a regionális és határon átnyúló kapcsolatokat.
A magyar-román relációban nagy hangsúlyt helyezünk új határátkelőhelyek létesítésére, különösen az Ártándtól északra és délre fekvő határszakaszon. Jelenleg folynak a szakértői tárgyalások új határátkelőhelyek létesítéséről, többek között ezek közé tartozik Vállaj-Börvely, Létavértes-Székelyhíd, Kiszombor-Csanád. Kübekháza-Óbéba határátkelőhely létesítése ügyében kérelem tudomásunk szerint eddig nem érkezett be a tárcaközi bizottsághoz. A szakértői tárgyalásokon sem a román, sem a magyar fél nem jelezte igényét. Az 1991-ben a román félnek átadott határátkelőhely-létesítési javaslataink között sem szerepelt Kübekháza-Óbéba megnyitása.
Amennyiben a térség kérelmet nyújt be a Pénzügyminisztériumhoz, a tárcaközi bizottság az igényt megvizsgálja, és állást foglal a határátkelőhely létesítése ügyében. Kérem a képviselő urat, hogy a válaszomat fogadja el.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés