VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm kérdését, mert így módom van a lakosság széles körét érintő ügyről szólni.

A mérésügyről szóló törvény és az azzal összefüggő jogszabályok 1991-ben írták elő először a vízmérők kötelező hitelesítésének időtartamát, amely ekkor két év volt. A kötelező mérőhitelesítés díja mérőnként mindössze 140 forint, a mérő le- és felszereléséért azonban több ezer forintot is felszámítanak. Így a fogyasztók joggal tették szóvá, hogy amit a takarékos vízfelhasználással megtakarítanak, azt elveszítik a mérőhitelesítési költségek kifizetésekor. Ezért a korábban említett két év időközben négy, majd 1996 végére hat évre növekedett.

A kötelezően előírt hitelesítések közötti időtartam további emelésére azonban szakmailag nem látunk lehetőséget. Ugyanis műszaki vizsgálatok igazolják, hogy hat éven túl a vízmérőkben lerakódó szennyeződés, vízkövesedés a járatokat leszűkíti. Mindezek következtében a vízmérők a tényleges fogyasztásnál többet mutatnak, megkárosítva ezzel a fogyasztókat. Meg kívánom jegyezni, hogy az Európai Unió tagállamaiban is általában hat évben állapítják meg a vízmérők kötelező hitelesítésének időtartamát.

A képviselő úr által vázolt problémák korábban is felmerültek, ezért az 1996. év végén kiadott rendeletmódosítás már nem ír elő hitelesítési kötelezettséget a társasházakban a lakások tulajdonosai közötti költségmegosztásra szolgáló vízmérőkre. Ez azt jelenti, hogy a társasházi közösség döntésétől függ, hogy mikor kívánják a vízmérőket hitelesíteni.

Mindezeknek megfelelően javaslom, hogy a társasházi lakások tulajdonosai saját maguk minősítsék át a mellékvízmérőket egymás közötti elszámolásra szolgáló költségmegosztó vízmérőkké. Ez gyakorlatilag úgy történik, hogy a legközelebb esedékes mérőóra-hitelesítést nem veszik igénybe, és ezzel automatikusan megtörténik a vízóra átminősítése.

Kérem képviselő urat a válaszom elfogadására. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu